A kőszegi Borkirálynő

Immár tizenhetedik éve, hogy az oly aktív Borbarát Hölgyek Egyesülete életre keltett egy töretlen hagyományt, amikor is a Kőszegi Szüreti Fesztivál kezdőprogramjaként összecsapnak a borkirálynői szerepre vállalkozó hölgyek, hogy elnyerhessék a méltó címet. A verseny részleteiről Orbán-Tóth Adrienn elmondta, hogy ezt a vetélkedőt mindig a már leköszönő Borkirálynők szervezik és állítják össze a furfangos feladatokat. A jelentkezők minden évben kapnak egy felkészítő anyagot, illetve segítséget is kérhetnek másoktól a felkészítésükhöz. 2016-ban három versenyző szánta el magát, hogy megmutassa a közönségnek, hogy mennyire rátermett a feladatra. A tisztség nem egy alkalomra szól, komoly jogosultságot szerez 1 évre a nyertes- hangsúlyozta Adrienn. A királynő feladatai közé tartoznak a mindenkori városi boros rendezvényeken való megjelenés és a kőszegi borról való legtöbb információ beszerzése. Egy év utáni tisztség betöltése után beléphet a Borbarát Hölgyek Egyesületébe is.

14457502_708692622618307_6705827388112337215_n

Az idei év győztese a gyöngyösfalui Tóth Noémi lett. A versenyen bebizonyította rátermettségét és határozottságát a korona viseléséhez. Noémi 22 évesen Szombathelyen tanul a Közgazdaságtudományi Karon.  Családjához közel áll a bor és szeretné a tudását a borászatban is kamatoztatni, így célul tűzte ki, hogy a közeljövőben saját borát is elkészíthesse. Szabadidejében szeret a természetben lenni, illetve kertészkedni. Szeret a pince körül tevékenykedni és minden mozzanatnál jelen lenni, ahogy a szőlőből bor készül. „Borkirálynősködésével” szeretne még több ismeretet megszerezni, méltón viselni a koronáját.

Udvarhölgy ebben az évben Darabos Boglárka és Horváth Anikó lett.

14463066_708692812618288_411097196069960961_n

Anikó középiskolás éveit tölti Kőszegen a Jurisich Miklós Gimnáziumban. Kőszegi lakosként szerette volna, ha képviselheti a kőszegi borászatokat. Igazi örökmozgó, társasági típus. Személyisége rövid időn belül kiderül, hogy elragadó. Több közösségnek is tagja volt Kőszegen. Aktív tagja jelenleg is a Hajnalcsillag Néptáncegyüttesnek, ahol kellő határozottsággal lép színpadra minden egyes szerepléskor. Elhivatott, hűséges típus. A hagyományok ápolása miatt is jelentkezett a versenyre. A bornak a fogyasztása igaz nem áll olyan közel hozzá, de vállalkozó szelleme még ezt a tulajdonságát is felül tudta volna írni. Kedvenc borát mosolyogva árulta el: Olaszrizling.

14469475_708692935951609_3334685025809715441_n

Kata épp, hogy elhagyta Kőszeget és Budapesten kezdte tanulmányait. Gyógytornász szeretne lenni, és jelenleg Bozsokon él. A vendéglátás nem áll messze tőle, ugyanis, ha tehette, eddig egy étteremben segédkezett. Számtalanszor találkozott borrendelésekkel, ajánlásokkal. Elkötelezett a kőszegi bor iránt, ugyanis szeretne részese lenni számos helyi rendezvénynek. Szeret sportolni, lovagolni, és mindenféle szabadtéri sportot űzni.

14519840_708693239284912_6181218234944213578_n

 

A rendezvény nem titkolt szándéka, hogy fiatalokat vonjanak be egy jókedvű társaságba,valamint a hagyományokat minél több emberhez eljuttathassák. A Borbarát Hölgyek minden év április 24-én Szent György napján avatják új tagjaikat.