Kőszeg – Ebben az évben Ávár Imréné, Vali nyerte meg a Kőszegi Borbarát Hölgyek borkorcsolyaversenyét. A magyaros háromszög a tizenötödik megmérettetésen az első helyezés mellett a közönségdíjat is elvitte.

Ávár Imréné, akinek férje is kiveszi részét az aranyérmes borok termeléséből, nyolc éve indul a borkorcsolyák versenyén. Ezen a megmérettetésen bárki nevezhet házi készítésű süteménnyel, pogácsával, kiflivel. A hölgyek már tudják, mi az elvárás a jó borkorcsolyával szemben: jól csússzon rá a bor, de ne legyen túl sós, túl fűszeres, mert akkor elnyomja a hegy levének ízét.

Az idén is 34-en szálltak ringbe a vendéglátósokból, borászokból és a tavalyi győztesből álló szakmai zsűri kegyeiért, nemcsak Kőszegről, hanem a környék számos településéről. Vali a korábbi években volt már közönségdíjas, és eljutott a dobogó harmadik fokáig is. Ebben az évben egy olyan csemegével indult, amelyet több különböző receptből állított össze. A magyaros háromszög, amellett, hogy hidegen-melegen jól csúszik rá a kőszegi bor, nagyon kiadós és ráadásul hamar elkészül. Az alapja egy rendkívül gyorsan és könnyen kezelhető tészta, amely megkel azalatt, amíg a feltétet előkészítjük.

Magyaros háromszög
Magyaros háromszög

Hozzávalók a tésztához:

40 deka liszt, 2,5 dkg élesztő, egy kávéskanál cukor, 2,5 dl tej, egy csapott evőkanál só, egy deci étolaj.
A töltelékhez: 15 dkg gépsonka, 10 dkg házi füstölt szalonna, 10 dkg füstölt főtt tarja, egy nagy fej lilahagyma, 10 dkg trappista sajt.
A kenéshez egy nagy pohár tejföl, két gerezd fokhagyma, egy egész tojás.
Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk, és a többi hozzávalóval tésztát készítünk. Lefedve duplájára kelesztjük. Időközben a töltelék hozzávalóit apró kockákra vágjuk.

A megkelt tésztát két részre osztjuk és két téglalap alakú vékony lapot nyújtunk belőle. A nagy pohár tejfölből kiveszünk két evőkanállal, abban egy tojást elkeverünk. (Ezzel kenjük majd be a háromszögek tetejét.) A maradék tejfölbe belezúzunk két gerezd fokhagymát. Ezzel kenjük meg a kinyújtott tésztalapot (értelemszerűen a két laphoz minden hozzávalót kétfelé osztunk.) A tejföllel megkent lapra rászórjuk a kockára vágott sonkát, a szalonnát, a tarját, a hagymát a snidlinget és a reszelt sajtot. A hosszabb oldalától indulva szorosan feltekerjük, és gazdagon megkenjük a tojásos tejföllel. (A töltelék szórásakor ügyeljünk arra, hogy a tekerésnél kívülre kerülő hosszú lapoldal közelébe már ne kerüljön a kockákból, hogy ne nyomódjon ki a töltelék.) Egy hosszú rudat kapunk, amelyből éles késsel, átlós vágásokkal háromszögeket vágunk. Sütőpapírral bélelt tepsiben 170-180 fokos, előmelegített sütőben körülbelül tizenöt perc alatt aranysárgára sütjük.
Melegen a legfinomabb, de ha már kihűlt, meg is mikrózhatjuk. Ennyi mennyiségből két tepsi, körülbelül negyven darab háromszög készíthető. Szükség szerint növelhetjük a mennyiséget mésfélszeresre, duplájára.

Vali tanácsai a sütéshez: Mielőtt a tésztát összegyúrná, a sót elkeveri a lisztben, hogy egyenletesen oszoljon el. A legjobban kezelhető kelt tésztához nem kell tojás, a zsiradékot tartalmazó tésztával könnyű bánni. Nyáron, amikor nincs meleg fűtőtest a lakásban, a kelesztőtálat meleg vízzel telt edénybe állítja.
Ez a jól nyújtható alaptészta pizzalapnak is remekül megfelel. Nyersen halmozzuk rá a feltétet, együtt süssük.
A magyaros háromszög hozzávalóit ízlés szerint változtathatjuk, nagyon finom úgy is, ha szalonna helyett füstölt kolbászt teszünk a töltelékbe. Aki nem szereti, a hagymát elhagyhatja. Nagyon finom úgy is, ha a szalonna helyett bacont használunk és a töltelékhez hozzáadunk egy doboz konzerv kukoricát.