http://koszegibor.hu/wp-content/uploads/2017/02/ezgif-5-22463af244.gif
Ilyen korán még sosem volt szüret a Vas-hegyen: a bő termést szüreti felvonulással ünnepelték meg a hétvégén. És bár az eső ezt a környéket sem hagyta ki, a jókedvnek nem szabhatott gátat.

Mivel az ég – mintegy varázsütésre – 14 órakor egy rövid időre valóban kitisztult, elindult a zenészek által vezetett menet, amely az idén tizenegy feldíszített pótkocsis traktorból állt. Mi is felkapaszkodtunk az első kocsira, amivel menthetetlenül a szüreti felvonulás forgatagában találtuk magunkat. A kocsin már akkor előkerültek a legfi – nomabb helyi borok, amikor a menet vége még el sem indult. Hagyomány ez is. Ahogyan az is, hogy a menet csak lépésben halad, gyalogosan is könnyűszerrel lehet kísérni, annál is inkább, mivel időről időre meg kell állni a kínálók asztalánál. Ilyenkor aztán körbejár a pálinka, van pogácsa, van süti, és persze bor kiapadhatatlan mennyiségben. Az első állomásnál az édes és sós csemegéktől valósággal roskadoztak a tálcák. A kékfrankost pedig sokszor ki sem töltötték, egyszerűen csak palackostul feladták a kocsikra. – Mindenből annyi van, amennyi kell, ha elfogy, majd hozunk még ki. Korábban mi is felvonultunk traktorral, idén azonban csak vendégül látjuk a felvonulókat, a fontos, hogy tegyünk valamit a településért – fogalmazott Krancz Zoltán.

A 13. alkalom

Az idei volt az újkori szüreti felvonulások sorában a 13., és ugyan a rossz időjárás sok látogatót elriasztott, a falubeliek közül nagyon sokan részt vettek, akik pedig nem tartottak a szőlőshegy lábánál felállított színpadig vonuló tömeggel, az ablakokból fi – gyelték a menetet. Idén csak traktorokkal vonultak, a lovak ezúttal pihentek, viszont akadt olyan pincészet, amelyik két kocsit is feldíszített. Volt külön kocsija a Rozmaring vegyeskarnak és Pornóapátinak is, hiszen a szomszéd településekről is szép számmal jöttek, de találkoztunk távolabbról érkező osztrák és magyar turistákkal is. A menet végül rendben elért a színpadhoz, ám a végét már kicsit megöntözte az eső. Ez azonban nem szegte a felvonulók kedvét, sőt. Egyre csak érkezett a tömeg a színpad elé, ki esernyővel, ki anélkül, ahogyan az eső is hol esett, hol nem. Amikor a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, és a hegyközség elnöke elmondta, hogyan érzi magát most a szőlő, akkor például szinte elállt.

– Az időjárás ellenünk van, de a hangulatot úgyis az önök jelenléte hozza meg, fordult köszöntőjében a jelenlévőkhöz Krancz Imre polgármester, egyúttal megköszönte a fellépő énekesek és zenészek fáradságát. Hangsúlyozta: míg a hegyen tervezett pincelátogatás célja a borkészítés megismertetése, addig a felvonulás a települést mutatja be az idelátogatóknak. A polgármester az összefogás erejét és fontosságát emelte ki beszédében, mert – ahogyan fogalmazott – „mi ragaszkodunk a szomszédainkhoz, együtt akarunk mulatni horvát testvéreinkkel és a környező településeken élő barátainkkal”.

Korábbi szüret

Böröcz Tamás, a hegyközség elnöke megerősítette: az időjárás idén kedvezett a szőlőnek. A korai felmelegedés miatt korábban megindult a vegetáció, ami azt jelenti, hogy két-három héttel előbbre került az összes fajta szüreti időpontja. Hogy mindez a minőséget hogyan befolyásolja, még nem tudni, de bíznak benne, hogy e téren nem lesz probléma. Megtudtuk: gond inkább a most érkezett esővel lehet, az ugyanis nemcsak a szüreti mulatságot moshatja el, de a szőlőben is kárt tehet – annak ellenére is, hogy amúgy a földeknek nagy szükségük van a csapadékra. Az eső hatására a bogyók megrepedhetnek, és a vízfelvétellel a cukorfok is romolhat, sőt a szőlő könnyen megbetegedhet, márpedig most már nem lehet permetezni, ezért nagy baj lenne, ha elindulna a szőlőkben a szürkerothadás.

Várhatóan azonban sem a mennyiséggel, sem a minőséggel nem lesz gond az idén. Ilyen korai szüret a Vas-hegyen még soha nem volt.