Borúra derű a kőszegi Szövetkezetben

Amennyire sanyarú szájízzel zárt a 2016-os év, olyan sikeres és mosolyra, elégedettségre fakasztó volt az elmúlt 2017-es szüret eredménye – erről is beszélt Láng József elnök a Kőszegi Szőlőtermelők Szövetkezete évindító találkozóján, amely egyben amolyan pót-szilveszteri mini bállá kerekedett január 5-én.

Elmondta: a borozók ellátásának nehézségeit enyhítette, hogy – tagjaiktól – megfelelő borkészlethez jutottak Sopronból. Ezen kívül az Agrár Környezetgazdálkodási programból, illetve a kárenyhítési alapból kapott milliós nagyságrendű pénz is segítette átvészelni a 2016-os rendkívüli rossz évet. (A támogatáshoz azok a gazdálkodók juthatnak, amelyek a környezetvé- delmet szem előtt tartva használják a növényvédőszereket és tápanyagokat.) Megújult, megfiatalodott a szövetkezet vezetősége. Jelenleg az alábbi személyek irányítják a mintegy 40 fős tagság munkáját: Láng József elnök, Albert László, Banga László, Harkai András, Horváth András, Grüll Milán, Stampf Ervin és Stefanich Mátyás. Az elnök megemlékezett a közelmúltban elhunyt tagjaikról, Cserkuti Istvánról és Laib Rudolfnéról. A szövetkezet felújította a Rajnis utcai borozó kapuszínét, és a Hegyalja utcai pince düledező kéményét is rendbehozták, azonban még nagy feladatok állnak előttünk 2018-ban – mondta Láng József. A természet pótolta, amit 2016- ban elvett. Ekkora mennyiségű szőlőt emberemlékezet óta nem dolgozott fel a szövetkezet, mint az elmúlt szüret alkalmával. Nyolcvan tonna (nyolc vagonnyi) szőlőt szüreteltek, ezért új tárolóedényekről is gondoskodniuk kellett. „Mintha ki is nőttük volna a Hegyalja utcai pincét – hallhattuk – valamit lépnünk, tennünk kell” amellett, hogy a nagy mennyiségű bort természetesen el is kell adni.

A bevétel megalapozza a további tervek megvalósítását. Elhatározták, hogy új feldolgozót építenek. November 23-án megérkezett a jóváhagyott okirat, amelyben a szövetkezet pályázatát támogatottként elfogadták. Ötven százalékos állami támogatással felépíthetik az új létesítményt. Az ötvenmilliós beruházással új fejezet kezdődhet. A feldolgozó mellett kóstolóhelyiséget is kialakítanak, ami aztán csatlakozhat a hegyi túraútvonalak kedvelt állomásai közé. A rendhagyó ülés meghívott vendége, Básthy Béla alpolgármester úr köszöntötte a szövetkezet tagjait. A közösségről elmondta, hogy ők azok, akik az évszázados kőszegi borász hagyományokat élik és továbbviszik. A várossal szőtt tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy az új létesítmény megvalósulásával újabb tervek születhetnek, és mód nyílhat arra, hogy egy önkormányzati tulajdonú területen, a Hidegvölgyben, a hagyományos szőlőművelést is bemutathatják.

Szép turisztikai látványosság is lehetne a majdan szövetkezet művelésében álló ültetvény. Válhasson valóra a kívánság:

„Vegyél egy palackkal, vidd el, és keltsd jó hírét a városnak!”

A „korelnök szüretelő” – Pászner Jenő – zárta a felszólalók sorát. Verses újévi köszöntője alapozta meg a késő éjszakába nyúló ünneplést: „… Azt kívánom az új év elején … kerülje el házunkat a bánat, csak jót adjon az Isten a családnak…!” Úgy legyen! Az asztalokra meleg étel, ízletes házi sütemény került, és természetesen mindenki megtapasztalhatta, milyen zamatos borokat eredményezett az elmúlt év munkája. Az önfeledt szórakozáshoz a Mozaik Duó muzsikált.

Kőszeg és Vidéke 2018.01.23. Tóthárpád Ferenc