Kőszegi Kézműves-Sör-Majális 2018

Kőszegen, a Fő téren lesz 2018. április 28-29-én a harmadik rendezvénysorozat, mely előtt és után is lesznek "sörös" programok. Játékok, koncertek, májusfa állítás! Kőszeg, Fő...

Szent Donát mise a Kálvárián

2018. július 22-én 11 órakor a kőszegi Kálvária templomban Szent Donát tiszteletére szentmise lesz, kérve az Ő közbenjárását, aki a borászat egyik védőszentje. A...

Ismét Borbál Kőszegen

Adott egy lelkes Borbarát Hölgyek Egyesülete. Adott a téma. A zene a régi. A helyszín méltó. A vendégek várakozó állásban. Nem is lehetne máshogyan...

Téli Bortúra Csepregen

A csepregi borosgazdák – ahogyan azt már megszokhattuk –, idén is nyitott pincekapukkal búcsúztatják az óévet. Zamatos forralt borral, ízletes teával és finom falatokkal várják az érdeklődőket.

Kőszegi Szüret, Nemzetközi Fúvószenekari találkozó 2018

Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a KŐSZEGI SZÜRET, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A háromnapos programsorozat immár több mint 30 éve...

BorPortré borvacsora – Villány

A kőszegi Portré Étterem és Panzió borest-sorozatot indított útjára, BorPortré címmel. Az estek keretében hazánk borvidékeit mutatjuk be, méghozzá az adott régió borain keresztül,...

VI. Pincés – Kemencés Böllérverseny

VI. Pincés-Kemencés Böllérversenyen Igazi disznótoros hangulatban, hamisítatlan falusi parádé hungarikumokkal: hurka, kolbász, pecsenye és lángos, finom forralt...

Kőszegi Borok Estje Szombathelyen

Legyen részese Ön is a Kőszegi Borok Estjének Szombathelyen, a gyönyörű Pannónia Étteremben. „1 este, 9 borász, 1...

Szőlő Jövésnek Könyve Ünnepségsorozat 2022

A tájegység múltjában és jelenében is kiemelkedő szerepe van a szőlő- és bortermelésnek. Nem csak a bortermés gazdasági fontossága, hanem az a...

Kristinus Borbirtok borvacsorája

A szombathelyi Cuvé borszaküzlet&bár következő borestje - május 26. csütörtök 19:00 - vendége, a Balaton déli partjának lankáin fekvő borászat 7 éve készít díjnyertes borokat.

Szőlő Jövésének Könyve rendezvénysorozat

A tájegységünk múltjában és jelenében is kiemelkedő szerepe van a szőlő- és bortermelésnek. A város birtokában 1755-ben már 45 hold szőlő volt....

Nyitott hétvége a Bozsoki szőlőhegyen

Szeretettel várunk minden bort szerető embert Bozsoki szőlőhegyen. Július utolsó hétvégéjén kinyitjuk pinceajtónkat, megkóstoljuk borainkat, és töltsünk el egy szép délutánt a "Stégen". Időpont: Július...

Borbál Kőszegen 2019

XVI. alkalommal bálozhatnak a Kőszegi Borbarát Hölgyekkel! A Jurisics Vár Lovagtermébe invitálja vendégeit az egyesület 2019. november 16-án. Már...

XII. Gyógy- Bor Napok – Büki Gasztrofesztivál részletes programja

Július 19-23. között a megye fesztiválszékhelye lesz Bükfürdő, középpontban ötnapos gasztroattrakciójával, a XII. Gyógy-Bor Napokkal, amin történelmi korok étkei, számos pincészet borkínálata és öt...

Francia hármas | Sanzonest

Piaf nyomában - francia sanzonest Kőszegen!  Sokáig vártunk rá idén, azonban május 28-án péntek este megindulunk! 

Hétforrás Piknik borral fűszerezve

Ki ne szeretne a Kőszegi hegységbe sétálni a hétvégén? Hát, ha még programot és netán egy kis borkóstolási lehetőség is biztosított? Itt...

Orsolya-napi Vásár

2017. Október 20. péntek 17.00 Jurisics vár – Várkiállítás időszaki termei Kiemelt kőszegi értékek című kiállítás megnyitója Október 21. szombat 09.00 óra - Reformációi séta - 1517 méter...

Zenés borkóstoló ST.MARTINNAL

Különleges hangulatú, érzékeket csiklandozó programra hívjuk Önöket! Kiváló muzsika, zamatos borok és gyönyörű panoráma várja a résztvevőket július 17-én Kőszegen, a Kálvária...

Gesztenyés őszköszöntő Cákon

Cákon is köszöntik az őszt 2018-ban. Műemléki pincesor benépesül és sok sok programnak ad helyszínt. Érdemes ellátogatni október 13-14 - én Cákra. Szombat 13 órakor gyalogtúra...