Először indul szőlész-borász képzés Kőszegen

http://koszegibor.hu/wp-content/uploads/2017/02/ezgif-5-22463af244.gif
Hatan kezdik meg a szőlő- és borgazdasági szakirányú továbbképzést március 1-jén a Pannon Egyetem kőszegi campusán.
A Kőszegen először induló szőlő- és borgazdasági szak-irányú továbbképzés megnyitóját tartották kedden 16.30-kor a Pannon Egyetem kőszegi campusán. Kocsis László, a Pannon Egyetem rektorhelyettese köszöntötte a leendő hat hallgatót – akik között mindössze egy hölgy van – majd hangsúlyozta, a most induló képzés a Georgikon Kar kétszáz éves tudásbázisára épül. Kocsis László 1984 óta foglalkozik szőlővel, maga is tanítani fog, de rajta kívül még másfél tucat szakember segíti az oktatást. Elhangzott, a most induló képzés nem az alapoktól indul, hiszen a jelentkezők közül mindenkinek van diplomája. A mérnök végzettségűek szőlő- és borgazdasági szakmérnökök, míg a többiek szaktanácsadók lehetnek. A most jelentkezettek között vannak borászok, de építész- és gépészmérnökök is, akik többnyire családi vállalkozásukat szeretnék működtetni a megszerzett tudással.

A megnyitónapon az is kiderült, hogy az első félév anyaga öt tárgyat ölel föl, nyolcvan órában. Az összesen négy féléves képzés része egy tanulmányút is, amelyen elsősorban olyan gazdaságokba látogatnak el a diákok, ahová amúgy nem mennének. Jelentkezéseket március 1-jéig még elfogadnak.