Hegy – Bor – Pünkösd

Ha Pünkösd, akkor programkavalkád. Így van ez már évek óta Kőszeg és környékén is. Remek lehetőség egy hosszúhétvégével összekötött kikapcsolódásnak, hiszen számtalan program közül választhattak az érdeklődők. A gencsapáti Pünkösdi Fesztivál hatalmas tömegeket mozgatott meg és igazán színvonalas koncerteket kínált. Szombaton rendezték meg a csepregi boros gazdák a hagyományos bortúrájukat, amikor is a hegy őrzői és gazdái vállalták, hogy megmutatják legféltettebb kincsüket, a pincéiket.

Vasárnap már a hangulat igazán a tetőfokára hágott, mikor Kőszeghegyalján megkezdődött az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Nyitott Pince Nap. A szervezők vágya volt, hogy egy remek túrázós-piknikes hangulatot varázsoljanak a Kőszegdoroszlóhoz tartozó Pogány-hegyre. A rutinos résztvevők már tudták, hogy mit, merre keressenek, ám minden évben sikerült valami meglepetést belecsempészni az útvonalakba. Idén nyolc gazdaság mutatta be éves munkáját. Először vett részt a rendezvényen a Jagodics Pince. A látogatók száma majdnem elérte a 600 főt.

Nagy Béla, Gáspárné Udvardy Eszter, Gáspár Szabolcs, Stefanich Petra, Stefanich Kornél

A rendezvényen Paukovics Jánosné – Cák polgármesterasszonya – köszöntötte Majthényi Lászlót – a Vas Megyei Közgyűlés elnökét -, és Ágh Pétert – országgyűlési képviselőt. A cáki megnyitó ünnepségen a sárvári Herpenyő Együttes varázsolt remek hangulatot és perdítette táncra a Nicki Fergeteg Néptáncegyüttest.

Fényképezte: Ohr Tibor

Nem csak a távolabbról érkezőknek, hanem a helyieknek is nagy segítség volt a Kőszeg – Cák nyomvonalon közlekedő különjáratú autóbusz, mely egész nap szállította a vendégeket. Igen nagy körből jöttek szerte az országból: Székesfehérvár, Győr, Szombathely, Budapest, Csepreg, Szentgotthárd. Az idei évben lehetőség volt előzetes internetes regisztráció után kedvezményes jegyet is vásárolni.

Így indulhatott el a bortúra. A nyolc állomás első megállója a Mándli Borház volt, ahol a Herpenyő Zenekar folytatta rögtönzött előadását. A pincészet számos díjnyertes borát elhozta, így akár az Országos Borversenyen aranyérmes Cserszegi Fűszeresét is megkóstolhatták. Vendégpinceként a Jagodics Pince mérte ki borát a szomszédos helyiségben. Jagodics Attila ebben az évben vette át édesapjától a borászat irányítását, és jelenlétével igencsak emelte a kóstolható borok színvonalát.

Tóth Marcell a Stefanich Pincészetnél

A cáki oldalon még két pincével találkozhattunk. Stefanich Kornéllal, aki az egyik legkiemelkedőbb kőszegi borász, valamint Gáspár Szabolccsal, a GazsiBor pince fiatal borászával, így közösen tudták egy helyszínen a poharakat teletölteni. A muzsikáról csepregi kollégájuk, Tóth Marcell gondoskodott harmonikájával. Igazán remek örökzöld dallamokat játszott a tőle megszokott jó kedvvel és vidámsággal.

Kisebb túra után a Pogányok oldalán lehetett tovább kóstolni és kirándulni. Először az Alasz Pincével lehetett találkozni, ahol Alasz Gábor mérte ki borait és kedves citera muzsikus barátai adták a ritmust.

Alasz Gábor kőpincéje

Présházak egymást követték az úton, és a Frank Borászattal találkozhattunk az út egyik szegletében. Frank János egy igazán varázslatos pinceterületen kínálta portékáját, ahol az érdeklődők padra, vagy éppen a fűbe leülve élvezhették a finom borokat.

Az időjárás kezdett borúsra fordulni, de nem szegte senki kedvét. A Tóth Pincészet is részt vett a rendezvényen.

Kampits Családi Pince

Az útvonal végső állomása a Kampits Családi Pince volt, ahol még két fajta vörösbort lehetett kóstolni. A remek pincében picit meg lehetett pihenni, reflektálni az élményekre. A délután folyamán egy osztrák sramli zenekar játszotta és énekelte kedves nótáikat. Kampits László elmondta, hogy nagyon szűkösek voltak az idei évben a készleteik, így csak a korábban félretett, féltett tételeiket tudták kinyitni. Bíznak benne, hogy 2017 szeptemberében sikerül megtölteni a pincéjüket.