Kőszegi Szüret, Nemzetközi Fúvószenekari találkozó 2018

    Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a KŐSZEGI SZÜRET, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A háromnapos programsorozat immár több mint 30 éve mozgatja meg a város lakosságát, hiszen központi eseménye a minden év szeptember utolsó teljes hétvégéjének szombatján tartandó szüreti karnevál.

    Ezen a programon felvonul a város apraja-nagyja, az iskolák, civil szervezetek, cégek különböző mókás jelmezekben. A felvonulás köré épül a további két nap programja, mely pénteken este fúvósszerenáddal indul és vasárnap könnyed zenei programmal zárul.

    Szombaton délelőtt tartjuk a városunkba érkező zenekarok zenés fogadását, ami esetenként 6 és 10 zenekar között változik. Szombaton ezektől a zenekaroktól hangos az egész város. Délidőben minden nagyobb vendéglőben fúvószene szól. A felvonulás után a város különböző pontjain lehet népzenét és néptáncot, modern táncot és fúvószenét nézni és hallgatni.

    A szombat estét a fúvós show zárja a Károly Róbert téren felállított rendezvénysátorban. Vasárnap kora délután a gyermekeknek nekik szóló műsorral, majd a még itt lévő vendég-zenekarok térzenéje hallható, végül pedig a könnyebb műfajt játszó zenekarok koncertjeivel zárul a háromnapos fesztivál.

    2018. szeptember 27. csütörtök
    18.00 Város Bora Választás (zártkörű rendezvény)

    szeptember 28. péntek
    17.00 rendezvénysátor – Kőszeg Város Ifjúsági Fúvószenekara
    17.30 rendezvénysátor (Károly Róbert tér) – hivatalos megnyitó, az első hordó bor csapra verése, közreműködnek a Kőszegi Tornyosok
    18.00 rendezvénysátor – Borkirálynő választás, Város Bora eredményhirdetés
    20.00 Fő tér – Fúvós Szerenád
    21.30 rendezvénysátor – Ismerős Arcok

    szeptember 29. szombat
    10.00 Fő tér – Vendégzenekarok zenés fogadása
    12.00 éttermek – Jó ebédhez szól a … fúvószene
    14.00 a város utcáin – Szüreti Karnevál
    16.00 Fő tér, Jurisics tér – Fúvós térzenék
    Rendezvénysátor – művészeti csoportok bemutatói
    17.30 rendezvénysátor – Fúvós-show: Orosháza, Flattach, Kőszeg
    18.30 Fő tér (csak jó idő esetén) – Globe, ARTrakció
    21.00 rendezvénysátor – Szüreti Bál – Fáraó Együttes
    21.00 Fő tér BE-JÓ Tűztáncosok – tüzes rock legendák

    szeptember 30. vasárnap
    11.00 Jurisics tér – Fúvós térzene: Flattach
    14.00 rendezvénysátor – Rosta Géza gyermekműsora
    15.00 Fő tér – New Stihl Timbersports Show 2018.
    15.00 rendezvénysátor – Operett és Musical Gála – Jurina Bea és Szilinyi Arnold
    16.00 rendezvénysátor – Hajnalcsillag Néptáncegyüttes és a Tulipánt Zenekar
    17.00 rendezvénysátor – ATARU Taiko
    17.00 Fő tér – Vintage
    19.00 rendezvénysátor – Ocho Macho koncert

    A rendezvény ideje alatt a Károly Róbert téren Vidámpark, ételkülönlegességek, bor és pálinka stand várja a kedves látogatókat! A Fő téren és a Jurisics téren kézműves kirakodóvásár!
    A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg!
    A Nyugat-Dunántúl Kiemelt Rendezvénye! Jó minősítésű Gasztronómiai Fesztivál!

    Bővebben: https://koszeg.hu/hu/index.php