A borosgazdáknak sikerült a bozsoki Malomporta pincéjének legmélyebb bugyraiba is betekinteni. A hely egészen egyszerűen gyönyörű környezetben és romantikus hangulatban vár minden odalátogatót. A  létesítmény – ahol egyébként a saját készítésű húskészítmények, illetve borok is kóstolhatóak – lenyűgöző képet alkot. A harmónia, a letisztultság és a régi idők felidézése egy elkötelezett és tenni akaró házaspárnak Bélának és feleségének Zitának köszönhető, akik – ha tehetik- a mindennapok forgataga elől ide menekülnek. Szeretnének egy maradandót, egy természet közeli közösségi életnek teret adó helyet létrehozni, ahogyan azt harminc éve eltervezték.  A malom épülete és felújítása számos történetet felölel, melyet Béla ad tovább az érdeklődőknek. Így tette ezt velünk is – kőszegi és csepregi borosgazdákkal-, akik itt tartották meg az 5. BorEstjüket.

borkostolas-e1436278576782-915x300

A fogadtatást Gáspár Szabolcs helyi borosgazda készítette elő és mutatta be a bozsoki szőlőhegyen lévő felújított présházakból összeálló pincéket. A modern technológiát ötvözi a hagyománnyal különleges módon. A vendéglátósként dolgozó Szabolcs fiatal, ambíciókkal teli helyi borosgazda, aki teret nyert egy olyan vidéken, ahol a szőlő és a bor visszaédesgetése megannyi kincset és munkát rejt magában, ugyanis aki járt már Bozsokon, az nagyon hamar megérezhette Cák és Velemmel együtt a hely vonzását.

Borkóstoló alkalmainkkal a fő cél az, hogy lehetőséget adjunk a szakmának, különböző stílusok megismerésének. Ezen az estén az idősebb borokra került a sor. Kőszeg és környékén nem jellemző a túlzott készletfelhalmozás, így igazán nagy kihívással néztünk elébe az összejövetelnek.

Vakkóstolóról lévén szó, csak körülbelüli sorrendet sikerült felállítani, így esett az első bor egy csepregi termelőre Molnár Sándor -Vinora – 2013 as évjáratú fehér Cuvée borára.

img_7879

Tudatosság nélkül, de ismét egy csepregi szűz termésű 2013-as évjáratú Tramini bor került a poharunkban, ami aranyérmet kapott a 2014-es városi borversenyen. Egy igazán nagy meglepetés volt a termelőnek, Horváth Gábornak is, aki féltve őrizgette az utolsó palackok egyikét. A bor színe szép és nem látszott az idő eltelte a poháron. Amennyire lehetett megmaradt a savbázisa, és élvezhető hibátlan bort kaptunk.

Az utolsó bort, amit a gazda készített – hallottuk Mándli Tibortól – ekkortól kezdődött új időszámítás a Mándli Borházban, hiszen édesapja utoljára elkészített Chardonnay bora következett. A meglepetés számára is az volt, hogy készülve az estére felkutatva a borkészletét, akadt rá talán az utolsó utáni palackra. Reduktívan készített, megannyi tudás benne volt a borban, amit a termelő bele tudott tenni. A többszörös aranyérmes bor még most is nagy esélyekkel indulhatott volna bármilyen borversenyen. Illata tiszta, élvezhető – zamatában a vajassága nagyon dominált.

Ha már kóstoltuk Mándli Lajos Chardonnay-ját, akkor fia első önbizalommal teli 2012-es szintén ezen szőlőből készült nedűjét mutatták be.

img_7873

Az est legöregebb bora nem kőszegi, hanem talán Somlói Tramini. Jelölés nélküli, ám annál rusztikusabb palackban került felszolgálásra. Egy vásárolt pince legmélyén találta Böröcz Tamás egyik jó barátja, és ajándékozta neki a palackot. Hihetetlen, hogy ennyire tiszta színnel és zamattal maradt meg egy közel 35 éves bor. Vak kóstolónál biztosan fiatalabbra tippeltünk volna. Emlékezés borának neveztük el, hiszen megannyi eseményt tudott elmesélni a gazdája ennek a bornak, mielőtt sikerült elfogyasztanunk.

Megakasztotta az összejövetelt Béla, az est egyik házigazdája és az asztalra tálalta a saját készítésű ételkompozíciójukat. Az egyedileg füstölés nélküli serrano sonka, préshurka, májas, szarvas, és megannyi saját lövésű vad kapott helyet a poharak mellett.

Hm… komolyan mondom, hogy a borok is említésre méltóak és ha lenne gasztroblogger a csapatban, biztosan többet írnánk a vacsoráról is.

img_7875

Elkezdtük a vörösborokkal a második részt. Horváth Gábor 2014-es Pinot Noir bora.
Na, ez aztán egy véleményt formáló bor. Akárcsak egy “hisztis nő” mondja a termelője. Évek óta kísérletezik ezzel a fajtával és igenis hisz benne, mert oly sok oldala van a bornak, hogy mindig másikat tud mutatni. Nehéz lenne évjáratonként ugyanolyat készíteni belőle. A szakma a vörösborok királynőjének is mondja elterjedtsége és népszerűsége miatt. Színe halvány, illata csokoládé, animális jegyeket hordoz.

Egy fiatal borász egyik legöregebb bora egy 2012-es Cabernet Franc -ja következett. Tóth Marcell 2009-ben telepített tőkéiről származott ez a palack, amiből az est után mindösszesen 2 palackja maradt. Egy bor sokszor olyan emlékeket hordoz a termelőjének, hogy várja a megfelelő alkalmat annak elfogyasztására. Marci úgy gondolta ez a bor méltó lesz az estéhez, és jól is gondolta. Illatban erős jegyeket fedeztem fel, színe bíborvörös, zamata tanninnal teli.

Cákról kóstoltuk a következő bort. Stefanich Kornél ránk bízta a fajta kitalálását, ugyanis a palack jelölése vélhetően 2012-ből kimaradt, így a pince bugyraiból kivéve várta, hogy kinyissuk. A társaság egy erős Kékfrankos gerincet érzett a borban, de valószínűsítették a házasítást valamilyen borral még.

Ugrottunk 1 évet lejjebb. 2011-es Blauburgert kóstoltunk Kampits Lacitól. Az évjárat nem volt a legkiemelkedőbb, de ezt az egyedi bort meg kell őrizni Kőszegen-mondta, és cél lenne, hogy minél nagyobb teret kaphasson. A bor megtartotta vastagságát ám picit a hosszú érzete elmúlt az évek során. Legnagyobb erénye, hogy megélte a mai napot. Laci elmondása szerint még pár palack található belőle, és szeretné még pár év múlva is kóstolni ezt.

Város Bora címet nyerte el 2011- ben az Alasz Pince Blauburgere. Sikerült megtartania a legjobb tulajdonságait a bornak. Mély színe magával ragadt, savai nem bántóak. Ideális évjáratos bort kaptunk.

img_7884

Jagodics Attilától a legidősebb vörösbort, egy 2009 es szintén Blaburgert kóstoltunk. Igenis finom és élvezhető volt. Így ennyi idő után is megtartja karakterét a kőszegi Blauburger, mint kiderült.

Az est még így folytatódott, ám a jegyzetelést már abba kellett hagynom, és élvezni a helyet, a bort, és a társaságot.

Az összejövetelek folytatódnak és legközelebb egy kőszegi pincében jövünk össze, megnézzük mit is adott, vagy nem adott nekünk 2016.