Kőszegi Szüret

szüreti fesztivál 2016

Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a Kőszegi Szüret és az ehhez kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A programsorozat központi eseménye a szombati jelmezes, szüreti karnevál. A háromnapos rendezvény alatt a város különböző pontjain a városba érkező fúvószenekarok térzenéit hallhatják a látogatók. Ezen kívül koncertek, sztárfellépők, helyi táncegyüttesek, zenekarok és vásár szórakoztatja a rendezvény vendégeit.

 

Kőszeg szőlősgazdái tavasszal a Szőlő Jövésnek Könyvébe rajzolják be évről évre a friss hajtásokat. Most már azt is tudják, milyennek ígérkezik a termés. A borászok az Alpokalja környékbeli dűlőin közel 150 hektáron főként kékfrankost, zweigeltet, blauburgert termelnek, és minden évben rendesen megünneplik a szüretet: a nemzetközi fúvószenei találkozóval egybekötött vigasság szeptember 22-től, 25-ig vár bennünket 8 fúvószenekar fellépéseivel.

A Város Boráért versenyző nedűket már 22-én szigorú ítészek (a város képviselő testülete) kóstolgatják, hogy eldöntsék: kié a legjobb ízű, a legszebb színű bor, amely a város egyik jelképe lesz. Ahogy az újonnan választott Borkirálynő is, aki egy évig hivatalos közszereplővé válik. Szeptember 16-án Kőszeg Város jegyzője vezetésével történt meg a Város bora címre nevezett minták vétele. Összesen 4 borászat 7 nedűje versenyez a címért.

A Kőszegi Szüret rendezvénysorozata 1973 óta egy Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót is magában foglal, melynek motorja a megalakulásának 150. évfordulóját idén júniusban ünneplő Kőszeg Város Fúvószenekara.

A fő attrakciót a szüreti felvonulás jelenti 24-én: több civil szervezet részvételével mintegy ezren öltöznek maskarába.

Nem hiányozhat a Balkan Fanatik, érkezik az Ocho Macho lesz nép-, és hastánc bemutató, mazsorett produkció, japán dobos műsor, bordalolás, gasztronómiai csemegék.

A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház felhívja Kőszeg és a térség civil szervezeteit és közösségeit, hogy a Kőszegi Szüret fénypontját jelentő szombati karneválon vegyenek részt és a témához illő megjelenésükkel színesítsék a programot! A legötletesebb felvonulókat külön díjazzuk! Nevezés szükséges, és a politikai témájú felvonulókat nem engedjük részt venni!

Nevezéskor szükséges adatok: szervezet, közösség neve, székhelye; felelős vezető neve, elérhetőségei (cím, telefon); produkció fantázianeve, leírása, konferáláshoz szükséges bemutatkozó szövege; Jelentkezés: 94/360-113, jurisics@koszeg.hu

 

kőszegi SZÜRET 2016 PLAKAT

Szeptember 22. (csütörtök)

19.00 Város Bora Választás (zártkörű rendezvény)

Szeptember 23. (péntek)

17.00 rendezvénysátor (Károly Róbert tér) – hivatalos megnyitó, az első hordó bor csapra verése, közreműködnek a Kőszegi Tornyosok

17.15 rendezvénysátor – Kőszeg Város Ifjúsági Fúvószenekara

18.30 rendezvénysátor – Borkirálynő választás, Város Bora eredményhirdetés

20.00 Fő tér – Fúvós Szerenád: RÁZENE Fúvószenekar (Bp.) és Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara

21.30 Fő tér – BE-JÓ Tűztáncosok – tüzes Hollywood

21.30 rendezvénysátor – Balkan Fanatik koncert

Szeptember 24. (szombat)

10.00 Fő tér – Vendégzenekarok zenés fogadása

12.00 éttermek – Jó ebédhez szól a … fúvószene

14.00 a város utcáin – Szüreti Karnevál

16.00 Fő tér – Fúvós térzene

Jurisics tér – Fúvós térzene

Rendezvénysátor – Fijolica Horvát Folklórcsoport (Orehovica), BE-JÓ Táncegyüttes, Dance Jam, West Side TSE

17.30 rendezvénysátor – Fúvós-show – RÁZENE, Steinberg, Kőszeg

18.30 Fő tér (csak jó idő esetén) – KVARC

21.00 Fő tér – Táncoló Lángok

21.00 rendezvénysátor – Szüreti Bál – Fáraó Együttes

Szeptember 25. (vasárnap)

11.00 fúvós térzene: Jurisics tér – Bundesmusikkapelle Steinberg (A)

Fő téren – RÁZENE Fúvószenekar (Bp.)

14.30 Fő tér Hanság BigBand, Meggie és az Epizód

Programok a rendezvénysátorban:

14.00 Kőszegi Kötélugrók

14.15 Kőszegi Orientális Táncklub és vendégei

14.45 „Just for Fun” Country Line Dance Club

15.15 Genius és Galaxy Rock & Roll Club

15.45 Hajnalcsillag Néptáncegyüttes és a Tulipánt Zenekar

17.00 ATARU Taiko

19.00 Ocho Macho koncert

A rendezvény ideje alatt a Károly Róbert téren Vidámpark, ételkülönlegességek, bor és pálinka stand várja a kedves látogatókat! 23-án délután, 24-én és 25-én a Fő téren és a Jurisics téren kézműves kirakodóvásár!

A műsorváltoztatás jogát fenntartják! 

 

Közlekedési információk:

A Károly Róbert téren szeptember 21-én reggel 6 órától kezdik építeni a rendezvénysátrat, mely az úttestet is takarja és szeptember 26-án 19 óráig bontják el, emiatt ebben az időszakban a Pék utca forgalmát a Zrínyi utca felé kell elterelni, a Várkört a Hunyadi utcától a Hegyalja utcáig egyirányúsítani kell. A Zrínyi utcában a várakozás tilos, hogy az elterelt buszforgalom zavartalanul működhessen.

A Várkörön (Er-Fo Vill-től Bem utcáig) szeptember 23-én 10 órától építik a lelátókat. Itt parkolási tilalom lép életbe.

Szeptember 24-én, szombaton, 10.00 órakor kezdődik a zenés fogadás a Jézus Szíve előtti téren, mely miatt kb. 09.00-tól 11.30-ig kell a Rákóczi-Várkör utcákat lezárni a Temető utcától a Győry utcáig. Délután 13.15 órától kb. 50 db kordoneszköz segítségével rendezzük a Szüreti Felvonulást, melyre a gyülekező az alsó Gyöngyös-hídtól (Penny Market parkoló) Rákóczi-Rohonci kereszteződésig. Az útvonal: Rákóczi utca- Rohonci utca-Velemi út-Rómer Flóris utca-Munkácsy utca-Kossuth utca (Fő tér)-Várkör-Károly Róbert tér. Ez a program kb. 16 óráig tart. Nevezett útvonalon teljes útzár mellett zajlik a rendezvény.

A további rendezvények forgalomelterelést, illetve közlekedési rend változást nem igényelnek. A minél zavartalanabb lebonyolítás érdekében a Vasi Volán munkatársaival dolgozzuk ki a buszok útvonalváltozásait, melyről a buszmegállókban hirdetményeken tájékoztatjuk az utazóközönséget.

A Jurisics téren és a Fő téren szeptember 23-án délután, 24-én és 25-én kirakodóvásár lesz.