Búcsú az Óévtől – koccintottak a csepregi borászok

Jó hangulatú koccintással zárták az évet a csepregi borászok és borhölgyek.

Ebben az évben a Haizler-Keszőcze Pince adott helyet ennek az eseménynek. A baráti koccintás a csepregi borász közösség számára az év lezárását is jelenti, célja a közösségépítés.

Tóth Marcell, a Borbarát és Turisztikai Egyesület vezetője értékelte a borászati évet. A borversenyeken elért szép eredmények mellett hallhattunk arról is, hogy a csepregi szőlőben is megjelent a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság. Fő feladat lesz az elkövetkező időszakban ennek a leküzdése.

Az egyesület vezetője tájékoztatott arról is, hogy a legközelebbi program a Vízkereszti bormustra január 2-án lesz Szövényi Áron etyeki borásszal.

Már alkonyodott mikor boldog új évet kívánva búcsúztak egymástól a csepregi borászok.