A 2018-as Vas Megyei Borverseny eredményei

Az alábbiakban olvashatják a 2018. évi Vas Megyei Borverseny eredményeit! Összes minta száma: 118 db. Oklevél: 12 db, Bronz: 24 db, Ezüst: 60 db, Arany: 22 db. A zsűri elnöke: Szövényi Áron.

2017-es fehér borok

A megyei borversenyre nevezett minták között nagyobb számban szerepeltek a fehérborok, mint vörös társaik. Ez főleg egy olyan melegebb évjárat esetén meglepő, mint a 2017-es évjárat. A benevezett borok kis százaléka még mutatta a hagyományos ászokhordós borkészítési eljárás sajátosságait, ami nagy odafigyeléssel a száraz 2017-es évjáratból is kiváló borokat eredményezhetett. Sok fehérborban visszaköszöntek, nem tiszta illatok, melyek a tápanyaghiányos mustok erjedéséből származnak. Az aranyérmek mennyisége és a számos ezüstérem, pedig arra enged következtetni, hogy a fehérborok gazdái egyre jobban értik dolgukat. Különösen nagy szükség volt a magas szakmai felkészültségre egy ilyen meleg évjáratban, mint a 2017-es, mivel a fehérborok gyümölcsössége és megfelelő sav karaktere meleg évjáratban nehezebben őrizhető meg.

Horváth Ernő József Sághegyi Ezerfürtű 59,75 Oklevél
Toldi Zoltán Irsai Olivér 60,25 Oklevél
Horváth Ernő József Sághegyi Rozália 60,75 Oklevél
Németh Attila Cserszegi Fűszeres 66 Bronz
Tömböly Csaba Cuvée 66,75 Bronz
Szíj Zoltán Olaszrizling 66,75 Bronz
Németh Attila Vegyes 68 Bronz
Major Éva Felsőcsatári Cserszegi Fűszeres 69,5 Bronz
Frank János Pinot Blanc 69,75 Bronz
Horváth Ernő József Sághegyi Chardonnay 70,5 Bronz
Krizsai Gyula Vegyes 70,75 Bronz
Tóth Kálmán Tramini 71,5 Bronz
Tömböly Csaba Olaszrizling 72 Bronz
Elekes Péter Cuvée 72,5 Bronz
Bertók János Olaszrizling 72,5 Bronz
Röszler Árpád és Attila TSZCS 74,25 Bronz
Horváth Ernő József Sághegyi Olaszrizling 74,5 Bronz
Láng Pincészet Furmint 75,5 Ezüst
Jagodics Pince Chardonnay 75,75 Ezüst
Bárdosi László Zöld Veltelini 77,25 Ezüst
Jagodics Pince Irsai Olivér 78,5 Ezüst
Mándli Borház Cáki Chardonnay I. 79 Ezüst
Varga Zoltán Olaszrizling 79 Ezüst
Röszler Árpád és Attila Zenit 79,75 Ezüst
Mándli Borház Dunántúli Rajnai Rizling 79,75 Ezüst
Gáspár Szabolcs Öregfiúk Cuvée 80,5 Ezüst
Kampits Családi Pince Furmint 80,75 Ezüst
Alasz Gábor Sárga Muskotály 81 Ezüst
Stefanich Pincészet Kőszegi Chardonnay 81,6 Ezüst
Répcementi Borpince Chardonnay 81,75 Ezüst
Varga Zoltán Nektár 83 Ezüst
Gáspár Szabolcs Királyleányka 83,25 Ezüst
Mándli Borház Blanc és Blanc Cuvée 84,25 Ezüst
Haramia István Nemes Olaszrizling 85,25 Arany
Vinora Borház Friss Cuvée 85,75 Arany
Horváth József Szürkebarát 86,5 Arany
Petrovics István Nemes Olaszrizling 86,75 Arany
Heidi Breschjak Fehérburgundi 88 Arany
Néber-Tóth Pince Furmint 88 Arany
Mándli Borház Cáki Chardonnay II. 88,75 Arany
Mándli Borház Cáki Cserszegi Fűszeres 89,25 Arany
Répcementi Borpince Sauvignon Blanc 90,5 Arany

 

2017-es vörösborok

A vörösborok jó érettségű alapanyagra utalnak, mindez által a jó minőség mellett csak néhány kiváló, arany érmet kiérdemlő bor született. A gyakran előforduló, nem tiszta illatokért a vörösboroknál is a meleg évjárat okolható, azonban az évjáratból fakadó alacsony savtartalom is sok esetben okozott disszonanciát a borképben. Mindezek ellenére elmondható, hogy a borok többsége jól (ezüst éremmel) szerepelt a borversenyen, ami jól mutatja a benevezett borok minőségét.

Kőszegfalvi Ottó Blauburger 55,25 Oklevél
Láng Pincészet Kőszegi Blauburger 60,25 Oklevél
Kőszegfalvi Ottó Kékfrankos 60,5 Oklevél
Holdosi Attila Blauburger 61,75 Oklevél
Péter Géza Cuvée 70,25 Bronz
Varga Zoltán Cabernet Sauvignon 72,75 Bronz
Varga Zoltán Shyraz Cuvée 74,25 Bronz
Kiss Zoltán Kőszegi Cuvée 74,25 Bronz
Alasz László Blauburger 76,25 Ezüst
Jagodics Pince Cuvée 76,75 Ezüst
Horváth József Pinot Noir 77,25 Ezüst
Dr. Varga Roland Rámoki Zweigelt 77,5 Ezüst
Petrovics István Zweigelt 77,75 Ezüst
Frank János Kőszegi Zweigelt 79,25 Ezüst
Mándli Borház Kőszegi Kékfrankos 80 Ezüst
Mándli Borház Pinot Noir 80 Ezüst
Stefanich Pince Cuvée 80,25 Ezüst
Vaskeresztesi Kékfrankos Szent Márton Pincészet 80,25 Ezüst
Vaskeresztesi Siller Szent Márton Pincészet 80,25 Ezüst
Láng Pincészet Kőszegi Kékfrankos 81,5 Ezüst
Jagodics Pince Kékfrankos 81,5 Ezüst
Mándli Borház Blauburger 81,5 Ezüst
Gáspár Szabolcs Portugieser 81,5 Ezüst
Mándli Borház Kőszegi Shyraz 81,5 Ezüst
Varga Zoltán Malbec 82 Ezüst
Varga Zoltán Merlot 82 Ezüst
Frank János Kőszegi Blauburger 82,5 Ezüst
Tóth Pincészet Cabernet Sauvignon és Franc 82,75 Ezüst
Frank János Kőszegi Cabernet Sauvignon 83,25 Ezüst
Jagodics Pince Cabernet Sauvignon 83,25 Ezüst
Szőlőtermelők és Borértékesítő Szövetkezete Zweigelt 84 Ezüst
Szőlőtermelők és Borértékesítő Szövetkezete Kékfrankos 84,75 Ezüst
Mándli Borház Cáki Cabernet Sauvignon 85,25 Arany
Tóth Pincészet Kékfrankos 85,5 Arany
Jagodics Pince Blauburger 87,75 Arany

2017-es rozék

A rozé borokon már inkább nyomot hagyott az évjárat, a magasabb alkohol tartalom és az alacsonyabb savtartalom nem kedvez a friss, légies rozék készítésnek. Mivel rozékészítéshez megfelelő borászati technológiával kell rendelkezni, ezért az oxidált illatú és ízű rozéborok a technológia és az odafigyelés hiányára engednek következtetni.

Martin Berger Kékfrankos Rosé 61,5 Oklevél
Láng Pincészet Zweigelt Rosé 62,25 Oklevél
Elekes Péter Cuvée Rosé 62,5 Oklevél
Kiss Zoltán Kékfrankos-Zweigelt Cuvée Rosé 63,5 Oklevél
Varga Zoltán Cuvée Rosé 63,5 Oklevél
Kampits Családi Pince Cuvée Rosé 67 Bronz
Tóth Kálmán Cabernet Sauvignon Rosé 67 Bronz
Gáspár Szabolcs Birtok Rosé Rosé 69,5 Bronz
Vaskeresztesi Merlot Rosé Szent Márton Pincészet 70,25 Bronz
Mándli Borház Cáki Cabernet Sauvignon Rosé 72,25 Bronz
Jagodics Pince Kékfrankos Rosé 75 Ezüst
Jagodics Pince Blauburger Rosé 77,5 Ezüst
Vinora Borház Cuvée Rosé 79,25 Ezüst
Répcementi Borpince Cuvée Rosé 80,5 Ezüst
Ifj. Alasz László Kékfrankos Rosé 85 Arany
Néber-Tóth Pince Cuvée Rosé 85 Arany
Néber-Tóth Pince Kékfrankos Rosé 85,25 Arany

Vörös óbor

Örvendetes, hogy a már évek óta bevezetett vörös óborok kategóriába egyre több nevezés érkezik. A benevezett régebbi borok egyre jobbak, ezt az eredmények is mutatják. A borok túlnyomó része a bírálat során ezüstérmet ért el, ez is bizonyítja, hogy a gazdák egyre jobb minőségeket töltenek palackba, amiknek hosszabb palackos érlelést szánnak.

Dr. Árva Pál Dornfelder  2015. 71,5 Bronz
Martin Berger Cabernet Sauvignon 2012. 76,5 Ezüst
Kampits Családi Pince Kékfrankos 2015. 76,75 Ezüst
Frank János Kőszegi Cabernet Sauvignon 2016. 78 Ezüst
Alasz László Gála Cuvée  2015. 79,25 Ezüst
Néber-Tóth Pince Cuvée  2016. 79,5 Ezüst
Heidi Breschjak Kékfrankos Barrique  2013 79,5 Ezüst
Láng Pincészet Kőszegi Cabernet Franc 2015. 79,75 Ezüst
Mándli Borház Cáki Cabernet Sauvignon  2015. 80 Ezüst
Vinora Borház Shyraz  2016. 80,25 Ezüst
Varga Zoltán Cabernet Sauvignon  2016. 80,25 Ezüst
Répcementi Borpince Cuvée  2016. 81,25 Ezüst
„Kelták Vére” Felsőcsatári Cabernet Mitos  2013. Szent Márton Pincészet 81,5 Ezüst
Varga Zoltán Blauburger  2015. 81,75 Ezüst
Varga Zoltán Shyraz  2015. 81,75 Ezüst
Tóth Pincészet Cabernet Sauvignon és Franc  2015. 82 Ezüst
Stefanich Pincészet Kőszegi Kékfrankos  2016. 85 Arany
Varga Zoltán Malbec  2013. 85 Arany
Major Éva Vaskeresztesi Merlot  2015. 86 Arany
Jagodics Pince Cuvée  2014. 86,75 Arany

 

Fehér Óbor

Furmint Barrique 2016. Láng Pincészet 80,75 Ezüst
Vinora Borház Chardonnay  2016. 85 Arany
Mándli Borház Cáki Cserszegi Fűszeres  2016. 88 Arany
Mándli Borház Cáki Chardonnay  2016. 88 Arany

 

Gasztronómiai zsűri választása

Fogadó Ital: Irsai Olivér 2017. – Jagodics Pince
Hideg malaccsászár/ coleslaw : Cáki Cserszegi Fűszeres 2017. – Mándli Borház
Bőrén sült ponty, fogas/ vajas petrezselyemmártás/rizottó/ bon-bon: Cáki Chardonnay I. 2017. – Mándli Borház
Grillezett kacsamáj/lecsó: Cuvée Rosé 2017. – Vinora Borház
Omlós marhapofa/ tarhonya: Cuvée 2014. – Jagodics Pince
Grillezett kecskesajt/ lilahagyma chutney: Blauburger 2017. – Jagodics Pince

Horváth Edit a BASF cég képviseletében zsűrizett a versenyen és cége nevében 3 különdíjat küldött a 2017-es évjáratú vörösborok nevezett mintái termelőinek.
Ezek a következők: Horváth József (Csepreg) Pinot Noir), Gáspár Szabolcs(Bozsok) Portugieser és Jagodics Pince Blauburger!