A borbarát hölgyek ünnepe

https://koszegibor.hu/wp-content/uploads/2017/02/ezgif-5-22463af244.gif

Isten, a város, és a tagság tartson meg még sokáig jó egészségben, hogy tehesd a dolgodat Isten, a város és nem utolsó sorban a tagság javára!” – mondta Bakosné Berkényi Bernadett alapító tag május 11-én a vár lovagtermében, amikor a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének elnökét, Orbán-Tóth Adriennt köszöntötte. Huszadik évét ünnepelte a hölgykoszorú. A melegszívű dicséretek sorában elsőként Huber László (főszponzor) adta át elismerő oklevelét. Básthy Béla alpolgármester Majthényi László üdvözletét tolmácsolta, Bakos György Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara és az Írottkő Natúrpark képviseletében szólt. Alasz László a helyi borászok nevében dicsérte a társegyesületet, a borbarátok egy kisebb csoportja pedig pezsgővel ajándékozta meg a hölgyeket. Steindl Rezső egy az erre az alkalomra megjelent alkalmi bélyeggel szerzett nagy meglepetést. Üdvözölték „testvérüket” a móri, a lukácsházi és a csepregi borbarát hölgyek képviselői is. Az egyesület megalapítója, „ősanyja”, Láng-Horváth Rita vetített képes előadással érezte fel az első tíz évet, a számtalan kezdeményezést, amellyel kibővítették tevékenységi körüket. A jelenlegi elnöknő hasonlóképpen szólt beszámolójában. A hölgyek alapszabálya – sok egyéb mellett – fontos helyen említi a kulturált borfogyasztást, a helyi borok képviseletét, de az egyesület legkiemelkedőbb érdeme – amit nem feledhetünk – az a szorgalom és kitartás, amellyel a város életében részt vesznek, tevékenykednek a rendezvények háttérmunkásaiként. A hölgyek saját megjelenésükre is figyelmet fordítanak. Logójukat Márffyné Bardócz Emília tervezte. Zászlójukat és a borkirálynők szalagjait Tóth Árpádné hímzése díszíti. Ma is használt ruháikat a város támogatásával készíttették, saját tervezés és munka eredménye a pelerin (Tóth Árpádné és Ávár Imréné munkája), amit viselnek. A már tíz éves tagságukat betöltött hölgyek egyesületi nyaklánc viselésére is jogosultak, szalagjaikkal pedig hovatartozásukat hirdetik. Az ünnep alkalmából, az egyik jelentős támogatójuktól, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház hozzájárulásával ezután új, szebb kiállítású vállszalagokkal jelenhetnek meg. A gasztronómia, mint „főcím” szerepel az alapszabályukban. (Az ünnepi közgyűlést vacsora és táncos, zenés program követte. Fellépett a Mozaik Duó.) Ezúttal is megmutatkozott a csoport felkészültsége, hiszen az édes sütemények és a sós borkorcsolyák finomságáról mindenki meggyőződhetett. Az asztalokra a Hölgyek Bora választás kategórianyertesei kerültek: Kékfrankos és Kékfrankos rozé (Alasz Pince); Chardonnay (Mándli Borház). A Kőszegi Borbarát Hölgyek munkáját számos médiaszereplés és egy receptkönyv is dokumentálja, de ami számukra a legfontosabb: az a fiatalos lendület, amit a tagság összetétele garantál és az a kapcsolatrendszer, ami a város és a megye más egyesületeihez köti a húszéves csoportot.