Kőszegi Borbarátok Klubja, a baráti társaság 24 éve működik, 1998- ban készültek el az első tagsági igazolványok, azokra a régi tagok nagyon vigyáznak. A borral kapcsolatos városi ünnepségek rendszeres résztvevői díszegyenruhában, a tevékenységükről krónikát vezetnek. Az idei esztendőben január 5-én tartott első találkozójukra kaptam meghívást az Alasz Pincébe.
A boros gazdákat fogadta, kínálta finomságokkal a csapat vezetője, Alasz László, és vállalta a beszélgetésünk során a klub szóvivői szerepét.
– A tagok mindannyian borosgazdák? – tettük fel az első kérdést.
– Déri Karcsi ötlete alapján alakult meg a boros orientáltságú klub. Az első találkozásainkat az Ibrahim Étterem felső szintjén tartottuk. Aztán a vendéglő bővült, a klubéletet a Szenátor Kávézóban (Mostani Tóth Pincészet üzlete) folytattuk, majd egy újabb váltás után a Várkörön lévő Borok Házában. Akkor a 24 fős taglétszámú klubnak át kellett alakulnia egyesületté. A ’90-es évek végén mindenki kereste a helyét, változtatott az életén, ezért többen kiléptek, vagy haltak meg közülünk. Az új tagok – ajánlással történő – befogadása azóta sem változott, és mindannyian művelünk valamennyi szőlőterületet. Alapszabályunk része a kőszegi borkultúra népszerűsítése, ápolása. A COVID minket is megtépázott, a klubunk jellenlegi taglétszáma 11 fő, ezért a korábbi egyesületből újra klubot alakítottunk, Kőszegi Borbarátok Klubja néven. Összetart bennünket a két évtized alatt kialakult viselkedési mód, a szőlőművelés szeretete. Nekünk is van véleményünk mindenről, de a mi csapatunk nem tart politikai vitafórumokat.
László. Állnak balról: Hernigl László, Nagy Kálmán, Steindl Rezső,
Alasz Gábor, Preisz Miklós, Stefanich Kornél, Németh Ádám. (A találkozón
betegség miatt nem volt jelen: Pataki Ernő)
– Mi kapcsolódik a viselkedési mód megfogalmazáshoz?
– Ebben ott motoszkál a borkészítés öröme, feladata. Absztinensek ne jöjjenek közénk, mert nem éreznék jól magukat. Kulturáltan fogyasztunk bort, és nem az első térdhajlásig, de a nótázás a klubéletünk része. A havonkénti találkozásunkat egy-egy tagtársunk szervezi meg, fogad bennünket a saját környezetében, kertjében, pincéjében. A találkozásaink része az is, hogy a több termőhelyről származó, azonos fajta borokat kóstolgatjuk, bíráljuk kötetlenül. Tesszük mindezt barátként, jó szándékkal. A barátságot erősíti az évenkénti kirándulásunk valamelyik borvidékre. A Dunántúlon már mindenhol voltunk, legutóbb Szlovákiába jártunk színtiszta magyar faluban (Bars Ledec), ahol emlékezetes fogadtatásban volt részünk. Várjuk őket viszontlátogatásra. Az idei évben elmegyünk Kőszeg testvérvárosába, Nyitragerencsérre. Czakó Gyula a jelenlegi polgármester régi ismerősöm. Amikor a város engem arra érdemesit, hogy részt vegyek egy testvérvárosi látogatáson, akkor arra törekszem, hogy barátságot kössek, innét ered a gerencséri kapcsolat. Mindenütt tudunk a borosgazda társaktól jó tapasztalatokat átvenni. A gerencsériekre hatott a Pogányokra jellemző barátságos szellem, de erről Nagy Kálmán sokkal többet tudna mondani. Ha elmegyünk távolabb tevékenykedő borosgazdákhoz, akkor mi is hozunk haza valamit a tarsolyunkban.
– Mi van abban a tarsolyban, ha a kőszegi borok minőségét nézzük? Változott az évtizedek alatt?
– Hobbiként drága borászat, ahogy én csinálom – vette át a szót Nagy Kálmán – viszont saját bort másként fogyaszt az ember. A szőlőtőkék megöröklése óta a mai boraim minősége ég és föld. Ebben a kis társaságban sokat tanultunk egymástól. Ha bírálunk, értékelünk azon nem szabad megsértődni. A borkultúra egyik fejlődési pontja a borversenyek létezése. Hozzáértők mondják ki a minőséget, és a bor megkapja az ahhoz tartozó, arany, ezüst vagy alacsonyabb értékelési fokozatot. A közepesen jó bor bírálata is inspirálja a borosgazdát. Majd az ehhez hozzáfűzött szavakból megtudtuk, hogy Alasz László rendelkezik borbírálói vizsgával, és a környék több versenyére hívják meg zsűritagnak. Évtizedek óta jár Kőszeg, Csepreg, Lukácsháza borversenyeire. Az is elhangzott, hogy a helyi borversenyt, illetve a Márton-napi újbor kóstolót a Kőszegi Borbarátok még egyesület időszakába indította el. Indok szerint, amely bor jól szerepel helyi szinten, azt érdemes tovább vinni a megyei versenyre, amit ugyancsak a városban rendeznek meg.
– Az elmúlt évtizedben a kőszegi borok felkerültek az országos térképre – folytatta Alasz László. – Egy-egy távolabbi helyen kirándulásainkon kóstolás közben többször megkérdezték: Kőszegen termelnek bort, és hozzáfűzték azt, milyen finom. Alig hihető, de nem voltak tudatában annak, hogy a kőszegi borkultúra hagyománya évszázadokra nyúlik vissza. A kérdések után mindig beszéltem erről bőven. Azért is fontos, hogy minél többen vigyük tovább a város boros hagyományait.
– Az előbb elhangzott, a borbírálat inspirálja a borosgazdát, de mennyire inspirálják egymást a kőszegi borászok?
– Jó a kérdés, példát mondanék erre. Néhány éve valósítottuk meg, hogy a kőszegi, alapvetőn kereskedelmi mennyiségű bort termelő gazdák december 31-én egy koccintásra találkozunk. Az elmúlt év végén heten voltunk a borospincémben, tíz főt szólítottunk meg. Nem mindenki tudott eljönni, de ennyien vagyunk, akik a kőszegi fogyasztóknak termelünk bort. Azt nem mondhatom, hogy mindig mindenben egy húron pendülünk, de a fontos ügyekben biztosan együtt, egységesen gondolkodunk. Ajánljuk a hozzánk betérőnek a másik pincészet jellegzetes fajtaborát, mert minden gazda kialakította a saját, jellegzetes borfajtáit.
– Van-e arra lehetőség, igény Kőszegen, hogy nagyobb mennyiséget termeljenek a gazdák? Ha így lenne, el tudnák adni távolabbi piacon?
– Ha valaki elkezd borral foglalkozni, egy idő után eljut oda, hogy hobbinak sok, megélhetéshez nagyon kevés. Ha fejleszt, csak akkor tud tovább lépni. Ehhez a mondathoz érkezett meg Nagy Kálmán közbevetése, miszerint: „a hobbiborászat nagyon drága mulatság”.
– A fejlesztés egy mókuskerék – folytatta Alasz László. – A változtatások generálják egymást, és mindig többre lesz szükség. A termelőnek is mérlegelni kell a bor fogyása, eladhatósága alapján. Nekünk is vannak még területeink, ahova lehetne szőlőt telepíteni, ha többet termelnénk, akkor lehet, hogy raktáron maradna. Annyi nincs, hogy áruházakkal vegyük fel a kapcsolatot, és az ott eladott mennyiséget még finanszírozni kellene. Azt gondolom, legyen helyi termék, helyi bor helyi fogyasztóknak. Azt is hozzáteszem, hogy a fogyasztók a folyóbort veszik meg leginkább, mert annak nincs csomagolási költsége. Azt tartom fontosnak, hogy mi itt, a helyi termelők a minőség tökéletesítésére törekedjünk.
Kámán Zoltán
