“A Kőszegieknek van egy gyönyörű városuk, s számukra ezért a világ szebb, mint más hétköznapi halandók számára. – Ahol 11 órakor is harangoznak, ott nagyon fontosak egymásnak az emberek. A Jézus Szíve templom karcsú oszlopai s tornyai még az arra járó autók zaját is lecsendesítik pár pillanatra. Ezen a téren nem illik hangos szóval élni, itt nem illik rohangálni. Itt csendben lenni lassú léptekkel szemlélődni, szoborfeliratot olvasgatni illik:
Ne menjen le a nap a te haragoddal!”
– a talapzaton két oroszlán, arcukon látszik, nemrég még veszekedtek. A büszkeség most is fölszegi fejüket, de már egymás tekintetét és érintését keresik. A megbocsátás szobra ez: humorba, iróniába öntve.
Amott egy sámlin vagy széken papírdarabka, rajta felirat: ennyi és ennyi forint a kerti virág, a szőlő vagy a szelídgesztenye. A dobozkákban és üvegekben pénz csörren, ha beleteszed a magadét. Te elhiszed, hogy az ár éppen annyi, s itt mindenki elhiszi, hogy a pénztartó alkalmatosság ott marad a helyén. És immár évszázadok óta tényleg ott marad.
Elébb a hősök kapuja, most Jurisics Miklós kivont kardja emlékezteti a szemlélőt: élni és halni méltósággal is lehet. A vár, a várudvar ezeréves kövei szabálytalanná koptatják lépteinket. Nyári színházi esték, reneszánsz vígasságok hangulata elevenedik meg a vasárnap felé araszolgató délután utolsó fényeiben.
Kicsi utcácskák között bolyongunk a fából faragott, lelkek melegét egybefogalmazó református templom felé, majd tovább, egészen a Gyöngyös-patakig, aztán át egy hídon is, hogy az Iskola a határon című Ottlik regény főalléján lépdeljünk végig. Bennünk kérdések, Ottlik mondataiban pedig válaszlehetőségek: csak az érzés az, „ ami biztosan van”.
Hangok és színek szállnak a melegbarna széllel, s most már tudjuk: a nyarak változnak, az emberek elmúlnak, de a város, ékköve időnek, ékköve országnak s Európának: Kőszeg, megmarad. Vigyázó szemmel félti őt a hegyről alátekintő Kálvária-templom, óvja őt az utcák csöndje, az emberek békéje, a cipőnkre rakódó középkori por, s őrzi őt az Írottkő szelíden ölelő karéja. (Dr. Fűzfa Balázs)
