Boristavasz 2019

    Április 6-án 25 pincészet 100 bora ismerhető meg BORISTAVASZ 2019 – II. sétáló borkóstolón! Az esemény sokszínű lehetőség a kóstolásra, hiszen egy belépőjegy megváltásával korlátlanul végigkóstolható valamennyi tétel, méghozzá a résztvevő borászok, kiállítók szakmai jelenlétével.

    Az idei kóstoló különlegessége, hogy először képviselteti majd magát egy helyen, egy időben valamennyi Vas megye területére eső termőterület, amely 3 borvidékhez köthető. Így Bérbaltavár (Zalai borvidék), Kőszeg, Cák, Bozsok, Gyöngyösfalu, Csepreg, Vaskeresztes (Soproni borvidék) és Ság-hegy, Kis-Somlyó (Nagy-Somlói borvidék) borai együtt kóstolhatók majd a jelenlévő borászokkal. A hazai kínálatmellett természetesen poharakba kerülnek külföldi borok, valamint akár a tradicionális francia pezsgő, a champagne is, de a kóstolható tételek között szerepel pálinkasör, valamint olíva- és delikát finomságis.

    Az esemény a szakmáról szól, de egyáltalán nem csupán a szakmának, hiszen a Borista kóstolóműhely és delikát célja, hogy a jelen lévő borászok, kiállítók szakmai oldalról a nagyközönségnek is bemutassáka résztvevő borászok, termelők, összefogások és közösségek borait, pezsgőit, pálinkáit, vagy éppen söreit. Az esemény sokszínű lehetőség tehát a kóstolásra, hiszen egy belépőjegy megváltásával korlátlanul végigkóstolható valamennyi tétel, méghozzá a résztvevő borászok, kiállítók szakmai jelenlétével.

    A résztvevő pincészetek, kiállítók teljes listája:- 1Csepp Pálinka / Soproni borvidék, Hegykő

    – 7ed7 Pincészet / Soproni borvidék, Gyöngyösfalu
    – Babarczi Szőlőbirtok / Pannonhalmi borvidék, Győrújbarát
    – Bor és Más / Champagne, pezsgők, külföldi borok
    – Borista Kóstolóműhely és delikát / Olíva, delikát
    – Bősze Pincészet / Ászár-Neszmélyi borvidék, Ászár
    – Büttner Borászat / Badacsonyi borvidék, Tóti-hegy
    – Cseri Pincészet / Pannonhalmi borvidék, Nyúl
    – Dénes Hegybirtok / Somlói borvidék, Ság-hegy
    – Dóka Éva Pincészete / Zalai borvidék, Zalaszentgrót
    – Garger Pince / Soproni borvidék, Vaskeresztes
    – Gróf Degenfeld Borászat / Tokaj-hegyaljai borvidék, Tarcal
    – Herold Pince / Pannonhalmi borvidék, Pannonhalma
    – Holdvölgy Birtok / Tokaj-hegyaljai borvidék, Mád
    – Jagodics Pince / Soproni borvidék, Kőszeg
    – Kristinus Borbirtok / Balatonboglári borvidék, Kéthely
    – Kőszegi Sör / Soproni borvidék, Kőszeg
    – Malomporta Pincészet / Soproni borvidék, Bozsok
    – Mándli Borház / Soproni borvidék, Cák és Zalai borvidék, Bérbaltavár
    – N3 Borműhely / Ászár-Neszmélyi borvidék, Neszmély
    – Pannonhalmi Apátsági Pincészet / Pannonhalmi borvidék, Pannonhalma
    – Pántlika Pincészet / Balatonfüred-Csopaki borvidék, Dörgicse
    – Petrény Pincészet / Egri borvidék, Verpelét
    – Pósta Borház / Szekszárdi borvidék, Szekszárd
    – Sabar Borház / Badacsonyi borvidék, Káptalantóti
    – Vida Borbirtok / Szekszárdi borvidék, Szekszárd
    – Zelna Borászat / Balatonfüred-Csopaki borvidék, Balatonfüred

    IDŐPONT – HELYSZÍN:

    2019. április 6., szombat 18:00-24:00 óráig (kapunyitás 17:55)

    Neo Étterem és Kávézó, Sárvár, Sylvester J. u. 11., Posta tér

    ÁR – INFORMÁCIÓ:

    Ár – BORISTAVASZ 2019 elővétel*: 6.000 Ft/fő* – 2019. április 5-ig.

    Ár – BORISTAVASZ 2019 helyszín**: 7.000 Ft/fő** – 2019. április 6-án, a rendezvény napján.

    Az ár tartalmazza a borok korlátlan kóstolását, és az eseményen kóstolóra beváltható kuponokat, de nem foglalja magában az esetleges más jellegű termékek fogyasztását, bizonyos esetekben esetleges kóstolását. 

    * / **: A rendezvényre korlátozott számban vásárolhatók belépők.

    **: Amennyiben elővételben elfogynak a jegyek, úgy a rendezvény napján nincs lehetőség belépőjegy vásárlására.

    JEGYELŐVÉTEL – 2019. április 5-ig, az alábbi helyszíneken:

    – Borista kóstolóműhely és delikát, Sárvár, Batthyány u. 33. / kapualj

    – Telefon: +36 30 98 26 26 5

    – Lehetőség van előzetes egyeztetés és regisztráció után átutalásos fizetésre is, így a helyszínen átvehető a jegy.

    – Neo Étterem és Kávézó, Sárvár, Sylvester J. u. 11., Posta tér

    – Telefon: +36 95 311 555