Szöveg: Tóth Kata – vaol.hu
Fénykép: Bogdán Ferenc

Harmadik alkalommal szervezett helyi borversenyt a Kőszegi Borászok Egyesülete. Hatvanegy minta érkezett, az óvörös borok szépen megmutatták magukat – hangzott el a szombati eredményhirdetésen a Festetics-palotában.

A kőszegi borkultúrát és a város jó hírét is továbbviszik, emellett azt célozza a megmérettetés, hogy kategóriánként feljebb és feljebb kerüljön a borok minősége. A létra nulladik lépcsőfoka ez, amikor a termelők szakmai zsűri elé vihették az általuk készített borokat, innen mehetnek tovább a vármegyei és a nemzetközi borversenyre – ezzel köszöntötte a gazdákat Kampits László elnök. Mint mondta, megfelelő szakmai hátteret állítottak a borok véleményezésére. A lebonyolításban megköszönte Böröcz Tamás, a Kőszeg és Környéke, Vaskeresztes és Környéke Hegyközség elnöke segítségét. Évjáratos fehér/rosé kategóriában, illetve óborban fehér és vörös kategóriában versenyeztek a nedűk. Tizenkét ítész vizsgálta függetlenül az egyedi azonosítóval ellátott borokat.

Eredményhirdetés

A bizottságok elnökeinek véleményét Kampits László foglalta össze: a nagyon jó ó vörösborok mellett az idei/friss vörösborok még érdemben nem mutatkoztak meg, éppen ezért több aranyérmes lett az óborok közül. Tizenegy arany minősítést osztottak ki, harminc tétel ezüstöt kapott, 19 bronzot, ezenkívül egy oklevelet osztottak ki. Mint mondta, nem feltétlenül azok kerültek előnyös helyzetbe, akik nagy gazdaságban, nagyon színvonalas technológiával rendelkeznek, hanem akik szívüket-lelküket beleteszik a borkészítésbe. A fejlődésre jó példa: az egyik gazda, aki tavaly bronz minősítést kapott, az idén aranyat vihetett haza.

Básthy Béla polgármester köszöntötte a borászokat, bortermelőket és borkedvelőket. Előbbiek hozzáértését, elkötelezettségét méltatta.

Szakmai zsűri a 2023-as Kőszegi Borversenyen
Fénykép: Bogdán Ferenc

Az idén a fehér borok közül az abszolút győztes az Alasz pince 2023-as olaszrizlingje lett, a rosé kategóriában a Kampits Családi pince 2023-as zweigelt roséja nyert; a 2023-as vörös borok közül a Mándli borház Syrah bora lett a kategóriagyőztes ezüst minősítéssel. Az óborok közül a Szőlőtermelők és Borértékesítők Szövetkezete 2021-es Syrah bora vitte a pálmát.

Részletes eredmények

Fehérbor 2023 kategória

TermelőFajtaÉvjáratKategóriaPontszámMinősítés
Alasz PinceOlaszrizling2023száraz89,25Arany
Jagodics PinceOlaszrizling2023száraz87,25Arany
Jagodics PinceChardonnay2023száraz86,75Ezüst
Jagodics PinceSavignon Blanc2023száraz81,25Ezüst
Mándli BorházCserszegi fűszeres2023száraz79,50Ezüst
Kampits Családi PinceChardonnay2023száraz79,50Ezüst
Láng PincészetCserszegi-Zenit cuvee2023száraz79,25Ezüst
Szőlőtermelők és Borértékesítők SzövetkezeteChardonnay2023száraz79,25Ezüst
Petrovics IstvánOlaszrizling-Saszla cuvee2023száraz78,25Ezüst
Morvai MartinFurmint2023száraz76,50Ezüst
Láng PincészetFurmint2023száraz76,25Ezüst
Stefanich PincészetChardonnay-Irsai cuvee2023száraz75,75Ezüst
Nagy KálmánChardonnay-Rizlingszilváni-Tramini cuvee2023félszáraz69,50Bronz
Morvai MartinOlaszrizling2023száraz69,50Bronz
Stefanich PincészetChardonnay2023száraz64,25Bronz
Petrovics IstvánRajnai rizling-Chardonnay cuvee2023száraz59,50Oklevél

Rozé bor kategória

TermelőFajtaÉvjáratKategóriaPontszámMinősítés
Kampits Családi PinceZweigelt rozé2023száraz87,63Arany
Csikós-Nagy IstvánBianka-Otthelo rozé2023száraz83,00Ezüst
Ulbrecht KristófKékfrankos rozé2023száraz81,50Ezüst
Szőlőtermelők és Borértékesítők SzövetkezeteZweigelt rozé2023száraz81,00Ezüst
Tóth PincészetKékfrankos rozé2023száraz78,50Ezüst
Jagodics PinceKékfrankos rozé2023száraz78,00Ezüst
Petrovics IstvánKékfrankos-zweigelt rozé2023száraz62,75Bronz
Morvai MartinBlauburger rozé2023száraz60,00Bronz

Vörösbor 2023 ketegória

TermelőFajtaÉvjáratKategóriaPontszámMinősítés
Mándli BorházSyraz2023száraz83,00Ezüst
Mándli BorházKékfrankos siller2023száraz75,75Bronz
Alasz PinceBlauburger2023száraz75,25Bronz
Ulbrecht KristófKékfrankos2023száraz75,25Bronz
Kampits Családi PinceBlauburger2023száraz74,75Bronz
Stefanich PincészetKékfrankos2023száraz72,75Bronz
Frank BorászatBlauburger2023száraz70,50Bronz
Mándli BorházZweigelt2023száraz69,25Bronz
Jagodics PinceBlauburger2023száraz68,00Bronz
Nagy KálmánKékfrankos2023száraz61,38Bronz
Mándli BorházKékfrankos 12023száraz61,25Bronz
Mándli BorházCabernet Sauvignon2023száraz60,25Bronz
Mándli BorházKékfrankos 22023száraz60,00Bronz

Ó-bor fehér kategória

TermelőFajtaÉvjáratKategóriaPontszámMinősítés
Mándli BorházChardonnay2022száraz90,00Arany
Jagodics PinceChardonnay2022száraz88,00Arany
Tóth PincészetZöldveltelini2022félédes81,25Ezüst

Ó-bor vörös kategória

TermelőFajtaÉvjáratKategóriaPontszámMinősítés
Szőlőtermelők és Borértékesítők SzövetkezeteSyrah2021száraz91,25Arany
Láng PincészetZweigelt2019száraz89,75Arany
Frank BorászatZweigelt2021száraz88,75Arany
SzövetkezetKékfrankos2021száraz88,25Arany
Mándli BorházSyraz2022száraz88,00Arany
Láng PincészetSyrah2020száraz87,00Arany
Varga ZoltánKékfrankos2022száraz85,75Ezüst
Tóth PincészetBlauburger2022száraz84,50Ezüst
SzövetkezetZweigelt2022száraz83,00Ezüst
Varga ZoltánZweigelt2022száraz83,00Ezüst
Varga ZoltánBlauburger2022száraz82,00Ezüst
Jagodics PinceCabernet Sauvignon 2019száraz81,25Ezüst
Alasz PinceBlauburger2021száraz80,50Ezüst
Mándli BorházKékfrankos2022száraz79,75Ezüst
Mándli BorházBlauburger2022száraz79,50Ezüst
Jagodics PinceBlauburger-Kékfr.-Cab.sav. Cuvee2019száraz78,75Ezüst
Kampits LászlóKékfrankos2022száraz78,50Ezüst
Mándli BorházSyraz2020száraz77,50Ezüst
Jagodics PinceBlauburger2021száraz76,50Ezüst
Láng PincészetCabernet Franc2020száraz74,50Bronz
Tóth pincészetCabernet Sauvignon és Franc2022száraz72,25Bronz

A rendezvény támogatója: