Egész évben ünnepelhetjük a furmintot

Magyarországon jelenleg 3951 hektáron terem furmint, ebből 3800 hektáron Tokaj-Hegyalján, de a fajta szinte mindegyik magyar borvidéken megtalálható már.

A Furmint évének nyilvánította 2017-et a kormányzat, azzal a céllal, hogy felhívja a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.

Kiss Eliza, borágazati ügyekért felelős miniszteri biztos Fotó: Pelsőczy Csaba, FM

A furmint olyan helyi szőlőfajta, amely méltó arra, hogy a magyar borágazatot képviselje a nemzetközi és a hazai piacon egyaránt – mondta Budapesten, a Furmint Február programsorozat csütörtöki nyitórendezvényén a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa. Kiss Eliza hozzátette, azért éppen a furmintra esett a választás, mert Tokaj már a nemzetközi piacon is sikeres brand, és ott a furmint a vezető fajta. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat a többi helyi szőlőfajtáról sem feledkezik meg, a hazai és a nemzetközi piacon azonban a fehérborok vannak túlsúlyban.

Magyarországon mintegy 2,7 millió hektoliter bor termett 2016-ban, és 75-80 milliárd forint értékben értékesítettek magyar bort a hazai és a nemzetközi piacokon.

Magyar Enikő, a Wines of Excellence nemzetközi borpromóciós program projektigazgatója hozzátette: a 2017 – Year of Furmint kampányt szerdán indították el az észak-amerikai piacon, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a magyar kormány is. Beszámolója szerint azonban már a kampány indulása előtt, 2016 ősze óta 50 ezer palack mádi furmintot sikerült értékesíteni.

Balla Attila, a Vinum Tokaj International importőr, márka- és piacépítő cég elnöke hozzátette: három éven át a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és az agrártárcával együttműködésben népszerűsítik a magyar borokat, kiemelten pedig a furmintot az Egyesült Államokban és Kanadában. A helyi kizárólagos forgalmazó szerint évi 36 millió palack száraz furmintra lenne igény az észak-amerikai piacon, ennek Magyarország jelenleg 10 százalékát, három év múlva mintegy 30 százalékát képes teljesíteni – mondta Balla Attila. Hozzátette, hogy a The Somm Journal amerikai szakmai magazin legfrissebb száma is címlapján nyilvánította a furmint évének az idei esztendőt.