Kávészünet Kamper Natáliával, Kőszeg város 20. borkirálynőjével

A kőszegi szüreti fesztivál egyik kiemelt eseménye a borkirálynő választás. A 2020- ban kezdődött pandémia miatt kimaradt három év, még az idei szüreti rendezvényen sem volt borkirálynő választás. Kamper Natália 2019 óta viseli a címet, immár 3 éve, egészen november 12-ig, amikor a Kőszegi Borbálon választanak ismét borkirálynőt. A címet alaposan ki kell érdemelni. A Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete olyan 18 év feletti hölgyek jelentkezését várja, akik érdeklődnek a borkultúra iránt, szívesen s méltón képviselnék két éven át a Borbarát Hölgyek Egyesületét, s Kőszeg városának borászati hagyományait, népszerűsítve a kulturált borfogyasztást, emellett vállalják a próbatételek teljesítését! Fontos tudni, hogy ez a megmérettetés nem szépségverseny, hanem a rátermettséget, elhivatottságot, a város és az itteni bor iránti elkötelezettséget vizsgálja. A királynők hagyományosan „megöröklik” a díszes ruhát, míg a koronát és az egyedileg készített szalagot mindenki megtarthatja. Ezen kívül Sziklai Márta, mint első borkirálynő ötletére, minden nyertes kiválaszt egy helyi palackos bort, melyre egyedi fényképes címke kerül, ami a későbbiekben is képviselheti a királynőt. A két év alatt az egyesületi rendezvényeken és a város boros rendezvényein találkozhatunk majd a borkirálynővel. A korona átadása után pedig lehetőséget kap, hogy beléphessen a Borbarát Hölgyek közé. Nati jelenleg Nagycenken él. Termékfejlesztőként dolgozik a Partner in Pet Food Hungária Kft. sopronhorpácsi állateledelgyárában. Családi szőlőbirtokuk ugyan nincsen, a borral 2018-ban került komolyabb kapcsolatba. Ekkor költözött Csepregre, ahol élete részévé vált a szőlővel, borral való munka, egyre nagyobb ismeretet és tapasztalatot szerzett a borok világában. Csepregi kötődése révén ismerkedett meg kőszegi borkirálynőkkel, ők bíztatták, hogy induljon a megmérettetésen. Mottója: „Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.” – Nem egyszer bőrig kell áznunk, míg meglátjuk a szivárványt. Olyan ez, mint a bor: rengeteg munka, megpróbáltatás, sok-sok új tapasztalás és kitartás van egy-egy palackban. Ha mindezt szívvel-lélekkel tettük bele, akkor lesz igazán szép a palackba töltött nedű… Ilyen az élet is.

– Nagyon örülök, hogy három év kihagyás után ismét volt igazi Kőszegi Szüret. Jó volt látni, hogy a város megtelik élettel és vidámsággal. Fantasztikus élmény volt felvonulni Kőszeg utcáin.

– A legközelebbi esemény az Orsolya napi vásár, amin részt veszünk és főzünk az egyesülettel. Minden évben tavasszal borkorcsolya versenyt rendezünk. Jelen vagyunk a Szőlő Jövésnek Könyve Ünnepségen, ezen a jeles napon szokás felavatni az új hölgyeket. Borbarát hölgyként segítjük a borbemutatók, borversenyek lebonyolítását, mint például a Vas megyei és Nemzetközi borverseny és a Város bora választás. Az ilyen alkalmakon a borkirálynő is részt vehet a kóstolásban, ami úgy gondolom, nagyszerű tapasztalatszerzési és tanulási lehetőséget jelent. – Az idei év november 12-éig viselem a címet. Ekkor lesz a kőszegi borbál, amely során megválasztjuk az új borkirálynőt. Ezúton is bíztatom a borkedvelő hölgyeket, hogy jelentkezzenek a választásra, hiszen életre szóló élmény és nagy megtiszteltetés borkirálynőként képviselni Kőszeg városát. – Miután átadjuk a koronát, lehetőséget kapunk, hogy borbarát hölggyé avassanak minket és csatlakozzunk az egyesülethez. Megéri, hiszen nagyon jó a társaság és így a továbbiakban is támogathatjuk munkánkkal a kőszegi borkultúrát. – A Város Borát minden évben Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete választja meg egy borverseny keretében, kőszegi és kőszeghegyaljai termőhellyel rendelkező borokból. – Az idei év Város Borát, Láng József Syrah-ját még nem volt alkalmam kóstolni, hiszen a szüreti felvonulás idején még zárolás alatt volt. Az idén szeptember 15-én gyűjtötte be a mintavevő bizottság a város bora címre nevezett nedűket dr. Zalán Gábor jegyző felügyeletével, 12 bor érkezett a címre 7 pincészetből. A képviselők a szüret előestéjén döntöttek a győztes borról. A tagok nem képzett borászok, borkóstolók, viszont a kiválót a jók közül a laikus is felismeri. Így esett a választásuk a kellemes illatú borra. – Nekem a kedvenc fajtám a Sauvignon Blanc, de általában kedvelem a fahordós fehérborokat és az évjáratos, testes vörösborokat. – Kedvenc ételem nincs. Szeretek új ízeket, ételeket kipróbálni, ezáltal a „kedvenc-listám” is változik időnként. A hozzáillő borokat tudatosan választom. – Ami a szabadidőm eltöltését illeti, előre sorolom a sportot. Rendszeresen járok kangoo jumps edzésekre és futni. Kirándulni, túrázni is, amikor időm engedi. Nagyon szeretek utazni és felfedezni az ország különböző tájait, építészeti, kulturális örökségeit. Azt hiszem, nem meglepő, ha azt mondom, hogy úticéljaimat gyakran borvidék, borászat szerint választom, hiszen így ebben a vonatkozásban is megismerhetem kis hazánkat. – Az elmúlt három évben sikerült borkirálynőként jobban megismerkedni a helyi borkultúrával, még többet tanulni a borokról, a termőhelyről, szőlőművelésről és borkészítésről. A szakmai fejlődéshez a borkóstolók és borversenyek is nagyszerű terepet jelentettek. – Borkirálynői éveim során a legtávolabbi kiküldetésem németországi testvérvárosunkba, Vaihingen an der Enzbe szólt, ahová a képviselő-testület tagjaival utaztam. Itt találkoztunk a vaihingeni városvezetéssel, részt vettünk a Straßenfesten, mindemellett megismerkedtünk az ottani borokkal és a hagyományokhoz híven kenuversenyen is indultunk. Képviseltem az egyesületünket és Kőszeget a móri bornapokon, rendszeresen megfordultam a Kőszeg Hegyaljához tartozó települések rendezvényein, például Csepregen, Lukácsházán, Gencsapátiban. Bárhol jártam, királynői korona nélkül, civilben is büszkén vittem hírét a kőszegi boroknak, s teszem ezt a jövőben is.

Kiss János

KŐSZEG ÉS VIDÉKE XXXV.ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 2022. OKTÓBER 10.