Nádasdy Történelmi Fesztivál Bora 2018 Nemzetközi Borverseny

Nemzetközi megmérettetéssé nőtt a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál Bora borverseny. A szervezők által 2014-ben életre keltett szűkebb régiós borverseny az évek alatt lépésről-lépésre folyamatosan bővült. 2017-ben a terveknek megfelelően elindult a határokon átívelő együttműködés, amely 2018-ban szélesebb körűvé vált.

A X. Nádasdy Történelmi Fesztivál alkalmával idén ötödször hirdettek borversenyt a szervezők, illetve negyedik alkalommal szerveznek a közönség számára TOP30+ Borünnepet, ahol a borverseny zsűrije által delegált 30 tétel kóstolható, és szintén negyedszer alakítják ki meghívásos alapon a Nádasdy Borbazárt a júliusi fesztivál idején.
A borverseny alapgondolata a Nádasdy uradalom egykori területein működő mai borvidékekre koncentrál, amely kissé túlmutat a város szűkebb régióján, de az első körös kiírások a várost körülölelő öt hazai borvidékre fókuszálnak. Vas megye egyedi adottsága kapcsán három terület említhető, így a Soproni-, a Nagy-Somlói-, valamint a Zalai borvidék, és a mai megyehatáron túli történelmi vonalak alapján a Badacsonyi- és a Balaton-felvidéki borvidék. Öt borbástya. Így is lehetne értelmezni a csillagszerűen elhelyezkedő földrajzi területeket. Az első megmérettetés 31 mintája után idén már 100 tételen túli az öt hazai borvidékről benevezett borok száma. A 2016-ban realizált folyamatosan növekvő minták száma több bizottságot hívott életre, valamint a beérkező színvonalas minták megkívántak egy méltó bírálati környezetet is, így 2017-ben a sárvári Spirit  Hotel*****superior vált a borverseny helyszínévé. Ebben az évben egy 2016-os gondolat vált életszerűvé, amikor úttörő módon Lendva környékéről érkeztek az első határon túli borminták az új kiírás értelmében. 2017-ben burgenlandi egykori Nádasdy területeken is nyitottság mutatkozott, így egy éves előkészítő munka után 2018-ban már várhatóan 9 burgenlandi- és 3 lendvai borászat összesen 27 mintája kerül a szakmai zsűri elé.

A fesztivál borát keresik a szervezők, amely a szakmai zsűri által kerül kiválasztásra ideális borverseny körülmények között vakkóstolással a több mint 120 minta közül. A mindenkori kiírás alapján a győztes bor termelője 2018-ban ingyenesen részt vehet a Nádasdy Történelmi Fesztiválon (2018. július 13-14-15.). A megjelenés idejére ingyenes árusítási lehetőséget biztosítanak a szervezők 1 db faházban a Nádasdy Borbazár területén, valamint a sikeres tétel egy éven át viselheti a győztes címet. 2015-től minden évben meghívást kap a borbírálatra az előző évben a “Nádasdy Történelmi Fesztivál Bora”címet viselő bor készítője.
Az évről-évre emelkedő mintaszámokhoz igazodóan bővülő szakmai zsűri folyamatos- és széleskörű – akár nemzetközi – kóstolási tapasztalatokkal rendelkező borászokból, okleveles borbírálókból, borszakértőkből, borajánlókból áll. A borverseny kiírása lehetővé teszi akár nevező borász jelenlétét is a zsűriben, amely munka kizárólag a megmérettetés tisztaságával egyenértékű lehet.
Az evolúció és a folyamatos visszajelzések, valamint a szervezők jövőképe egy hiteles régiós nemzetközi borverseny kontúrjait rajzolják fel, amely egy borral folyamatosan átitatott történelemben testesülhet meg.
A nemzetközi borverseny időpontja, a zártkörű szakmai bírálat helyszíne: 2018. május 26., szombat, 10:00, Spirit Hotel*****superior, Sárvár

 

Bővebb információ: http://www.nadasdyfesztival.hu/borverseny/