Fanfáros bevonulás a 15. Borbálon

Közel 140 en tisztelegtek Kőszegen a bornak szombaton a Borbarát Hölgyek által szervezett Borbálon.
A fiatal és az idősebb korosztályt egyaránt megmozgatta a szombati rendezvény, a helyi és környékbeli vendégeken kívül csepregi és lukácsházi borosgazdákat, borbarát hölgyeket és sárvári vendégeket is köszöntöttek a résztvevők között a szervezők.

A Kőszegi Borbarátok fanfáros bevonulásával kezdődött a bál – az eddig választott 19 borkirálynő közül nyolcan vonultak. Az est folyamán fellépett Soskó András operaénekes és Gráf Györgyi zongoraművész.

Az bálon megválasztottak az est borát, melyre öt bor – vörös cuvée, kékfrankos, kékfrankos rozé, blauburger és egy zwei­gelt – versengett idén. Az est bora címet a kőszegi Alasz Pince 2017-es Blauburgere nyeret. Mostantól az est bora is elérhető lesz a közönség számára a korábban választott hölgyek borával együtt. Éjfélkor meglepetésműsor várta a résztvevőket: az egyesületi tagok öregasszonynak öltözve adtak elő paródiát, aztán diszkóstílusra váltottak, és közös táncra hívtak. A tombolán 18 palackos borhűtő volt a fődíj. A Kócos Ördögök az idén is mindent megtett a jó hangulatért egészen hajnali 3-ig, a János-áldásig.