A hagyomány ne szakadjon meg

„A fő cél az volt, hogy emlékezzünk meg a kőszegi boros és fúvószenei hagyományokról, miközben minimálisra csökkentjük az egészségügyi kockázatokat” – mondta szeptember 25-én a „kis kőszegi szüret” megnyitóján Pócza Zoltán igazgató. Ezen a hétvégén elmaradt a „nemzetközi” jelző, és az új helyszínen – a Fő téren – kőszegi művészeti csoportok színvonalas műsorai szórakoztatták a közönséget. Ezúttal a pavilonokban kizárólag a kőszegi és a környékbeli borászok árulták italaikat. A hagyomány nem szakadt meg, nem maradt el a Város Bora választás sem. A képviselő-testület nyolc pincészet tizenhárom nedűjét véleményezte. Minden gazda vörösborral pályázott. Az eredmény bár megszületett, várni kellett, hogy megismerhessük. Előbb Básthy Béla polgármester csapra verte Terplán Zoltán alpolgármester és Fekete-Pataki Edit közreműködésével a múlt esztendő győztes borával, a 2018-as Blauburgerrel megtöltött fahordót, hogy a közönség is megízlelhesse. A polgármester magára öltötte kötényét, a hordó felső dugóját beljebb, az al ót pedig kijjebb igazította, hogy a csap a helyére kerülhessen, és minél kevesebb csepp vesszen kárba.

Az eredményhirdetés előtt még egy kicsit csigázta az érdeklődő hallgatóság figyelmét: „Rendkívüli évben vagyunk, de ami a bort és a szüretet illeti, nem lehet panaszunk, hiszen egy kiváló Város Borát fogyaszthattunk az év során” – fogalmazta meg. Majd hozzáfűzte „nívós kóstolón vagyunk túl”. A bírálat helyszíne ezúttal a városháza tanácskozóterme volt, ott, ahol az „évi néhány száz döntés is megszületik”. Remek borokat vittek a gazdák, köztük egyaránt volt 2018-as és 2019-es évjáratú. A testület tagjainak döntése alapján a 2020-as Város Bora díjat ismét Jagodics Attila 2018-as Baluburgere nyerte el. A régi/új címmel Jagodics Attila duplázott: „Eddig is ez viselte a Város Bora címet. Szerintem egy nagyon jól sikerült Blauburger, ami egy évet tölgyfa hordóban töltött. Ez még jobban kihozta a karakterét.

Az idei év kilátásai is szépek. A fehér és a rozé már a pincében van, a vöröset ezután szüreteljük” – nyilat ozta, hogy azt megszokhattuk, miután az ifjúsági fúvószenekar megteremtette a délután (az este) hangulatát, a Borbarát Hölgyek Egyesülete lépett a színpadra. Ezúttal elmaradt a borkirálynő választás. A címet még egy esztendeig a tavaly megválasztott királynő, Kamper Natália viselheti. A borhölgyek bordalokra fakadtak: „Ráülök a hordó tetejére” – énekelték. Erre ugyan nem került sor, de akár meg is történhetett volna, hiszen öt kőszegi pincészet (Alasz, Frank, Jagodics, Láng, Tóth) standjánál mérték a jó helyi nedűket. A „dalt próza” követte: Tóth Adrienn, az egyesület elnöke lépett a mikrofonhoz, hogy kihirdesse, kié lett a Hölgyek Bora megtisztelő cím. Tizenöt mintát kóstoltak. Az általuk legjobbnak ítélt bor szintén a Jagodics Pincészetből került ki, a 2019-es „Naplemente Blauburger”. A legjobb rozé a Kampits Családi Pince Zweigeltje, a legjobb fehérbor pedig Jagodics Pince Sauvignon Blancja lett.