Bekerült a Vas Vármegyei Értéktárba a Csepregi Szőlőhegy. A Vas Vármegyei Értéktár Bizottság tagjai a helyiek felterjesztése nyomán és meghívásukra hegybejáráson vettek részt. A Hanga-kaputól indult a csepregi hegy bejárása – amint hagyományosan a bortúrák is –, ez a hegy szimbolikus bejárata.
A Vas Vármegyei Értéktár Bizottság tagjait és Majthényi László vármegyei elnököt Horváth Zoltán polgármester, a települési értéktár bizottság elnöke köszöntötte, átadva a szót Horváth Józsefnek, aki a csepregi hegy bejárását vezette.
A Csepregi Szőlőhegy évszázadok óta művelt szőlőterület, amely szervesen kapcsolódik Csepreg mezővárosi múltjához, társadalmi szerkezetéhez és gazdasági fejlődéséhez. Írásos említése már a 13. századtól nyomon követhető. Az ősi dűlőnevek (Alsó-Hanga, Felső-Hanga, Rámók, Alsó-Bene-hegy, Felső-Benehegy, Gurumb, Rúzsa-hegy, Alsó-Világoshegy, Felső-Világoshegy, Szak és a Dobos) egyedülálló módon őrzik a helyi szőlőművelés évszázados térbeli szerkezetét. Egy gazdának több dűlőben is volt szőlője, így próbálták csökkenteni az időjárási kitettség kockázatait, hogy valamelyiken biztosan teremjen szőlő.
Az évszázadok során a szőlőtermesztést a helyi szőlőbirtokosok szabályozták, a 20. század elejétől a hegyközségi törvény szabályozta a termesztést, a gazdák viszonyát és a közösség működését. A hegycsősz, hegymester és hegybíró a társadalmi együttélés helyi példái. A szüreti felvonulások, borversenyek, gyepűtiprás, közösségi események rendszeresek. A szőlőhegyet övező tölgy- és bükkerdők, a szőlőhegy lábánál fakadó források, a Boldogasszony patak a természet és kultúra együttélésének példái, mára szakrális-, rekreációs- és közösségi színterekké váltak, ezek meghatározó pontjai
- a Rothermann-kert,
- az Új Bene-kút,
- a Kereszt,
- az Orbán-szobor,
- a Sajbók forrás,
- az Esőház,
- a Bene-hegyi tó.
– A csepregi hegy az Alpok utolsó keleti nyúlványa, Locsmándtól egészen Górig terjed, itt egy összefüggő szőlőkultúra volt. A Répce-sík a vízválasztó, ha fölmegyünk a kunyhóm tetejére, onnan belátni a síkvidéket is. A hegy lábánál nagyon sok forrás fakadt, amely régen is, ma is nagy érték. A csősz dolga volt, hogy rendben tartsa a forrást – hallottuk Horváth Józseftől, és ekkor épp elrobogott az úton a jelenlegi csősz, Réczeg Zoltán, aki 35 éve dolgozik ebben a funkcióban.
A csepregi városvezetés, a települési, valamint a vármegyei értéktár bizottság tagjai megtekintették a revitalizáció előtt álló Sajbók forrást, ami nagyon kedves a csepregieknek, majd ellátogattak Horváth József kunyhójába, amelynek – amint itt mindennek – külön története van.
Táncoltak a kunyhó tetején, ha mulatott a bonviván
– A birtok korábbi tulajdonosa Varga László egy bonviván volt, egy csődörös huszár, úgy nézett ki, mint Jávor Pál, bolondultak érte a nők. Nem engedték, hogy elvegye azt, akit szeretett, ezért a sármos úr mindenkit szeretett. Híres volt a szőlő, mert szeretett mulatni, tangóharmonikázott, jól énekelt. Ha valakik eljöttek hozzá, annak a vége mindig az volt, hogy mulattak, táncoltak a ház tetején lévő teraszon. Mikor megvettem ezt a szőlőt, Laci bácsi kijött, átadta a kulcsot, rám bízta a birtokot. Kinyitottam az ajtaját, egy szénaágy, egy kecskelábú asztal volt benne, és egy hatalmas köteg szerelmeslevél. Nem olvastam bele, kegyeletből elégettem – mesélte a házigazda. Majd bemutatta feleségét, Horváthné Pados Terézt, aki mindig mögötte áll, segíti, koordinálja a munkákat.
Borhölgy áll a borász mögött, ahogy itt szokás
Horváth József úgy fogalmazott: – Én vagyok a termelési igazgató, a feleségem a kereskedelmi igazgató, vagyis én kapálok, ő meg eladja a szőlőt, a bort, ami sokkal nehezebb, mint kapálni, a nagy felelősség az övé. Ő vezeti most a Hegykönyvet, amit egyébként már 35 éve írnak a fontosabb események dokumentálására. Pados Teréz (mint a borász-feleségek általában) borbarát hölgy is húsz éve – alapító tag –, e naplót is vezeti, és ő sütötte a cseresznyés rétest erre az alkalomra.
Amint megtudtuk: Csepreg sorsa összefonódott a szőlőkultúrával; de nagyüzemi kultúra nem alakult ki. Minden szőlősgazda egyben borosgazda is volt, ahány szőlő, pince, annyi borfajta. A rendszerváltás táján egyesületet alakítottak „Hegyközség” néven, megvették a pálinkafőzdét, volt pénzük, programokat csináltak. Amikor létrehozták a tényleges hegyközségeket, abba betagozódva működtek tovább. Később megjelentek a hegyen a szőlő világfajtái, amelyekből nagyobb kihívás volt jó bort készíteni, hiszen ezek jól összehasonlíthatók egymással. A borkészítésben a csepregi gazdák nagyon sokat tanultak, messzire jutottak, sok-sok aranyminősítésű bor van maiak között.
Egy tűzben edzették a fokosokat, a bajban segíteni kell a másiknak
A számos hegyi történet között érdekes volt a fokosé is.
A vesztett háború után Magyarországon problémás volt a fegyvertartás, csak eldugva volt mindenhol. A csősznek akkor fokosa volt. Gyerekként szívesen rakosgattuk ide-oda, féltve őriztük – hallottuk Horváth Józseftől. – Amikor megalakítottuk a hegyközséget, csináltattam 17 fokost egy kovácsmesterrel, aki ezeket egy tűzben edzette. Így a fokosok tűztestvérek lettek, és amikor átadtam az akkori hegyközség vezetőinek, megkértem őket, hogy vigyázzanak rá, mert ezek tűztestvérek, megérzik, ha a gazdájuk bajban van, és akkor a többinek segíteni kell. Úgy gondolom, hogy sikerült egy jó közösséget kovácsolni, mert a fiatalok továbbvitték ezeket a gondolatokat. Van olyan hegyközség, ahol a borászok nem beszélnek egymással, mi meg összetartunk, a fokos működik.
Tanga-ösvény mint marketingfogás a hegy turisztikai menedzselésében
Hallottunk a különleges Rothermann-kertről, de az izgalmasan hangzó Tanga-ösvényről is, amelyet anno marketingfogásként létesített Horváth József: egy hegyi ösvényt jelölt ki egy tényleges tangával, amelynek eredete már a múlt homályába vész, de annyi bizonyos, hogy a jel időnként frissül…
A szőlőhegy életének szervezését napjainkban a Csepregi Borbarát és Turisztikai Egyesület végzi önkéntes munkával, a generációkon átívelő tudás átadásával-átvételével. A szőlőhegy gondozása, a programok (szüreti felvonulás, borversenyek, gyepűtiprás stb.) mind az összefogás és kulturális megújulás példái. A közösségi élet működtetése mintaadó lehet más térségek számára. A Csepregi Szőlőhegy vármegyénk egyik legsokoldalúbb és legszervesebb táji-kulturális egysége, erősíti a vármegyei identitást, hozzájárul a hagyományok, a vidéki életforma értékalapú megőrzéséhez.
A hegybejárás résztvevői ellátogattak az Orbán-szoborhoz (innen indul a gazdák „gyeptiprása” Orbán-napkor, rendszerint itt zajlik a csepregi borverseny díjkiosztója), majd a Bene-hegyi tóhoz, amely rendkívüli fejlesztésen esett át az utóbbi két évben.
A horgásztó magántulajdon, de a köz javát kívánja szolgálni
A horgásztavat osztrák tulajdonosától megvásárolta a helyi Pócza család tulajdonában lévő társaság. Pócza Antal ügyvezető igazgató mutatta be a fejlesztést, amely még nem ért véget – ahogy mondta: „mindig újat, mindig többet akarunk, jobbat, mindig szebbet”. Az volt a koncepció, hogy miután magántulajdonba került a tó, a város, a köz javát szolgálja, azokét, akik a természet, a víz harmóniáját élvezni akarják. Ezért nem kerítették be, és nem is fogják. Vannak együttélési szabályok, amiket be kell tartani, de a tó „szabad élményt” kíván nyújtani. Rendezték a tó fizikai és adminisztratív körülményeit, építettek húsz kétszemélyes horgász házikót, ami stégen van, két vizesblokkot tisztálkodási céllal, bisztrót, egy kis kápolnát. Hét négyszemélyes apartman már elkészült, három pedig most készül. Egyidejűleg 88 főt tudnak fekhellyel vendégül látni.
Pompás kilátás a partról a csepregi hegy – nélkülözhetetlen egy pohár bor
A tópart vendégei számára pazar kilátás nyílik a víztükör mögött magasodó Bene-hegyre, amely művelt szőlőket, felújított háztetőket mutat, és az erdős részek ezer megnyugtató zöldjét. Nélkülözhetetlennek látszik egy pohár bor. El lehet merülni akár Márai Sándor gondolataiban, amelyekkel Horváth József búcsúzott: „Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá…”
