Egy pohár vörösbor elfogyasztása egy óra edzéssel ér fel

Azt már sokan vizsgálták és tapasztalták, hogy némi alkoholmennyiség elfogyasztása után másokat vonzóbbnak találunk, mint józanul. De mennyit kell innunk ahhoz, hogy mások szerint vonzóbbak legyünk?

Egy ausztrál és brit szakemberek által végzett kutatás szerint egy-két pohár bor elfogyasztása után vonzóbbak leszünk mások számára, mint józanul, vagy még több alkohol fogyasztása után.

Erre igen egyszerű vizsgálattal jöttek rá: lefényképeztek embereket józanul, valamint 2,5 deciliter és fél liter bor elfogyasztása után. Ezeket a képeket megmutatták másoknak, akik a szerint értékelték a fényképen látható, másik nemhez tartozó embereket, hogy számukra mennyire vonzóak. Kiderült, hogy a józan és fél liter bort fogyasztó emberek ugyanannyira voltak vonzóak a másik nem képviselői számára, viszont a 2,5 deciliter bor fogyasztása után lefotózottak átlagban jobb értékeléseket kaptak.

A tudósok szerint a jelenség mögött az áll, hogy a borfogyasztás elején az erek kitágulnak és az arcban fokozódik a véráramlás, ami az átlagosnál vonzóbb arcot eredményez, de a borfogyasztás folytatásában ez a hatás már nem érvényesül.