Előnye is van az enyhe télnek

Az elmúlt két évben is enyhe telet kaptunk, így már a harmadik olyan évre kell készülnünk, amelyben a kemény, tartós fagy nem segített a szőlősgazdáknak – mondta a Kőszegi Borbarátok Egyesületének elnöke, Alasz László. Megemlítette, hogy ugyan volt egy nagyjából kéthetes időszak, amíg igazán hideg volt, de az túl rövid volt ahhoz, hogy elpusztítsa a kártevőket. A rovarok és a gombák ellen a gazdáknak kell megvédeniük az ültetvényt.
A lisztharmat és a peronoszpóra a talajon áttelelt az avarban, így az idén könnyebben fertőzik meg a szőlőt – legalábbis megfelelő védekezés nélkül. A rovarok közül a különböző molyfélék, emellett a rágcsálók ellen kell tenni valamit: utóbbiak például előszeretettel rágcsálják és eszik meg a friss hajtásokat, rügyeket.
Az összetett probléma ellen csak átgondolt logisztikával tudnak védekezni a szőlősgazdák – hangsúlyozta Alasz László. Az elnök azt is elmondta, hogy célszerű mindig a lemosó permetezéssel kezdeni a folyamatot: kontakt szerekkel korán kell permetezni. (Ezek a növény felszínén fejtik ki hatásukat.) A lemosó permetezéssel meg kell várni azt az időpontot, amikor a rügyek barkás állapotba kerülnek, erre szokták azt mondani, hogy „egérfüles” állapotig jutnak el.
Két évvel ezelőtt elfogytak a boltokból a szőlészek, borászok által keresett vegyszerek, mert akkor még meglepetést okozott a túlságosan enyhe tél, azóta viszont már felkészültek az árusítóhelyeken is a nagyobb forgalomra – közölte az elnök a növényvédő szerekkel kapcsolatosan. (Ahhoz, hogy a természet, az időjárás segíteni tudjon, legalább egy hónapos fagyra lett volna szükség: érdekes, hogy a szőlő még a mínusz húsz fokot is jól bírja, igaz, azt már nem tartósan.)
Most a szőlőben a metszésnek jött el az ideje – ezen belül is a durvametszésnek. Alasz László kiemelte, hogy a felesleges, levágott részt célszerű a mulcsozóval (ez egy szétzúzó gép) kezelésbe venni, és otthagyni a talajon: a nitrogéntartalma miatt ugyanis segíti a föld regenerálódását, jó tápanyag a rőzse. A kisebb kertekben komposztálhatjuk is, érdemes felhasználni a későbbiekben.
Előnye is van az enyhe télnek: Alasz László metszés közben megmutatta, hogy a vesszők belseje nedves, zöld. Ez azt jelenti, hogy a szőlő szépen áttelelt, fagyási sérülés nincs rajta – mindenesetre ez bizalomra ad okot, ami az idei termést illeti.

 

Forrás: