Erzsébet napi újbor bemutató Csepregen

A Farkas Sándor Egylet, a Csepregi Hegyközség és a Csepregi Borbarát Hölgyek Egyesülete 2018. november 17-én Erzsébet napi rendezvényre hívta az érdeklődőket a Petőfi Sándor Művelődési-Sportház és Könyvtárba.

Az egylet új alelnöke, Vasvári Imréné Kriszti köszöntötte a megjelenteket, köztük a Soproni borvidék Kőszeg és Környéke Hegyközsége képviselőit is. Majd egy hangulatos verssel is kedveskedett az Erzsébeteknek. Az ünnepeltek már belépéskor kaptak egy szál rózsát. Haizler Ákos, az új elnök virágcsokrot nyújtott át Ziembicki Erzsébetnek, az intézmény vezetőjének és Kutrovits Andreának, az új kőszegi-csepregi borkirálynőnek. Az egylet citerásai és énekesei „boros” dalokat adtak elő, melyeket Kemény Lászlóné Marika válogatott és tanított be. A vidám nép- és műdalok megalapozták a hangulatot a következő eseményekhez. A Farkas Sándor Egylet színjátszói a Bora néni megjavul című komédiát mutatták be. A Csepregen lejegyzett népmesét 12 éve Horváth Gyuláné, korábbi elnök dramatizálta, de most Haizler Ákos rendezte az előadást. A vidám darab témája természetesen a bor így az előadás sok emberek csalt mosolyt arcára. A közönség nagy tapssal fejezte ki tetszését. Látványos volt a hegyfalui Háncs Néptáncegyüttes műsora is, mely szintén nagy sikert aratott.

Majd a hegyközség vezetői és a borbarát hölgyek vették át a színpadot. Horváth Edina a Csepregi Borhölgyek Egyesületének vezetője köszöntötte a vendégeket, majd felkérte Horváth József szőlész-borászt, hogy a 2018-as év fontosabb eseményeiről tájékoztassa a közönséget. A beszédben elhangzott, hogy Kőszeg és Környéke, valamint Vaskeresztes és Környéke Hegyközség tisztújításon van túl. Hatos István hegybíró helyett Benke Alina agrármérnök, növényvédő szakmérnök látja el a hegybírói feladatokat. Böröcz Tamás szőlész-borász lett az elnök. Tóth Kálmán és Németh Árpád visszavonult, és helyettük ifj. Molnár Sándor és Horváth Gábor jövedéki engedélyes szőlősgazdák képviselik Csepreget a választmányban. Az egykori csepregi hegybíró elmondta azt is, hogy minden tavasszal izgatottan várják a gazdák a borversenyek eredményeit. Már a helyi megmérettetésen is nagyon szép eredmények születtek. A zsűri biztatására 12 csepregi bort neveztek a megyei borversenyre, és ott is megállták a helyüket a csepregi borok: több gazdánk arany éremmel térhetett haza. Külön öröm számunkra, hogy a kőszegi Borkirálynő választáson csepregi hölgy fejére került a korona. Büszkék vagyunk Kutrovits Andreára.

Sajnos a 2018-as év szomorúságot is hozott. Iliás István gazdatársunk végleg elköltözött közülünk. Pityu bácsi a Hegyközség alapító tagjai közé tartozott, volt Hegymester, kiváló borokat készített, jó házigazda volt. Mandolinjával rendezvényeinket emlékezetessé tette. A Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémia november elején ünnepelte alapításának 200-dik évfordulóját. A jeles eseményen felszólaló rektorok, professzorok, kutatók egy dologban mindnyájan egyetértettek, hogy az élelmiszer termelésért felelős agrárium legnagyobb kihívása: a KLÍMAVÁLTOZÁS. Megdöbbentő, hogy az éghajlatváltozásról, mint bekövetkezett tényről beszéltek. Szerencsénkre a Soproni borvidék az ország talán egyik leghűvösebb klímájú borvidéke. Az Alpok alja hűvösebb időjárása és a jó vízgazdálkodású agyagos erdőtalajok kiegyenlíthetik a klímaváltozás hatását. Ez akár fel is értékelheti a Soproni borvidéket és vele együtt a csepregi szőlőhegyet is. Különös időjárás volt a 2018-as évben. A tavaszias éveleje után a márciusi-áprilisi télből szinte átmenet nélkül suhantunk a nyárba. Május végére az összes szőlőfajta levirágzott, előre vetítve egy korai szüret lehetőségét. Nyáron hőségrekordok dőltek meg, nőtt a napfényes órák száma. Szerencsére a kritikus időbe mindig megjött a csapadék. Csepreg körül három pontban egy jégvihar, jégeső elhárító rendszer van telepítve. Ennek vagy a gondviselésnek köszönhetően a nagy viharok elkerülték Csepreget. A szüret 2-3 héttel korábban kezdődött. Az egyes fajták markánsan elkülönülve értek, így aztán karakteres, fajtajelleges, finom borok születtek. Összegzésként a gazda megállapította: különös, de jó évjárat volt a 2018-as év. Kérte a vendégeket, hogy a műsor végén kóstolják meg a borokat. Majd két fiatal szőlősgazda, Németh Árpád és Tóth Marcell mutathatták be reményteljes új nedűiket.

Finta József plébános úr Szent Erzsébetről beszélt, majd megáldotta és megszentelte a borokat. Ezután a Borkirálynő is köszöntötte a vendégeket. Beszédét egy Hamvas Béla idézettel zárta: „A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt, félti, gondozza, mint gyermekét. Majd elérkezvén a várva várt pillanathoz, kellő tisztelettel kóstolja az új termést.” A rendezvény végén a közönség jó hangulatban az aulában kóstolta meg a 2018-as év termését.

Horváthné Pados Teréz – Sági Ferenc