KRAFT a TEKI-ben

A TEKI, azaz a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kiemelt partnerével, a Pannon Egyetemmel együttműködve, az EGYH-KCP-17-P-0053 pályázati azonosítószámú projekthez kapcsolódóan 820 millió Ft-ból mindkét fél érdekét kölcsönösen szolgáló fejlesztéssel, a „Kreatív város fenntartható vidék” kormányprogram (KRAFT) város és vidékfejlesztésnek a programját kívánja megvalósítani. Több területen zajlik a megújulás.

Az iskola öthektáros tankertjében a Kőszegen egykor jellemző Furminttal, valamint rezisztens szőlőfajtákkal történik telepítés, s a Pannon Egyetemmel azok termőhelyi vizsgálata is tervezett. Az épületrekonstrukciót követően a kialakítandó bor- és talajvizsgálati laborban a műszeres bor- és talajvizsgálat a környékbeli gazdákat is segíteni fogja. A 0,4 ha-os körtetelepítéshez a terület előkészítése már megkezdődött. Megtörtént a fűszer- és gyógynövények (levendula, citromfű, tárkony, menta) telepítése.

Az eszközberuházás tankerti és tangazdasági gépei már megérkeztek. Az új TYM 1503-as kerti kistraktor, talajmaróval, mulcsozóval, új permetezővel már üzembe állt. A mezőgazdász tanulók is örömmel próbálták ki az új gépeket.

A tangazdaságban a lóistálló 32 bokszos átalakítása is elkezdődik. A lójártató gép helyét kijelölték. Az új 136 lóerős Zetor Forterra HSX a régi traktort váltja ki. A rét kaszálása után már az új Metal-Fach bálázó készíti a szénabálát és az új homlokrakodóval, bálaszállítóval történik a mozgatás. A kezes és fordulékony Avant kistraktor megkönnyíti a munkát az új lóistállóban. A lovász és mezőgazdász diákok, valamint a környékbeli lótartók már várják a korszerűbb technológiát biztosító beruházás megvalósulását.

A harmadik elem, a Várköri kollégium tanszállóvá való átalakítása is megkezdődött. Itt 52 fő számára kétágyas, zuhanyzós, prémium minőségű szobák lesznek kialakítva, ami a turisztika szakos tanulóink számára gyakorlóhelyet, míg a Kőszegre érkező turisták számára szálláslehetőséget kínál. Az épület földszintjén a szakács és vendéglátás-szervező tanulók számára 12 férőhelyes látvány tankonyha készül, s a pincér oktatás kabinet termét is itt alakítják ki. Jelenleg bontási munkálatok zajlanak. A KRAFT program hatása túlmutat az iskola és a Pannon Egyetem érdekein, azt gondoljuk, az oktatás korszerűbbé válása mellett a turizmus, a kutatás, a város számára is kínál lehetőségeket.

Illés Péter megbízott igazgató