Őszi túrát rendeztek a csepregi szőlőhegyen

A lőtértől indult útnak közel száz ember a kötelező maszkban a szombati hegyi túrára a csepregi művelődési ház szervezésében.

A túrát a vírushelyzet miatt előzetes regisztrációhoz kötötték, a résztvevők kisebb csoportokban vágtak neki a közepes nehézségű, tíz kilométeres távnak a szemerkélő esőben.

A szőlőhegy és a Tilos erdő szépségeit, az ősz színeit és ízeit mutatták be, megállók a borospincéknél voltak, ahol a helyi nedűket kóstoltatták. Lehetett csipegetni a szőlőfürtökből, zsebre vágni a hullott dióból, a frissen sült gesztenye mellett verset olvastak. A cél a felújított Rumi ház volt, amelynek udvari kemencéjébe a kultúrház igazgatónője, Ziembicki Erzsébet már előző nap befűtött, hogy könnyebben tudja sütni a langallókat.

A boros gazdák persze itt sem hagyták szomjazni a fáradt túrázókat, és sokak örömére még a nap is kisütött.

———————————————-

2020. október 24-én a Petőfi Sándor Művelődési, Sportház és Könyvtár a boros gazdákkal együttműködve 4 évszak, 4 túra programsorozat keretében kirándulást szervezett a természet szerelmeseinek. Célul tűzték ki a csepregi hegy és erdő őszi szépségeinek megfigyelését.
Igazi őszi idő volt. A szemerkélő esőt felváltotta a napsütés. A levelek gyönyörű színekben pompáztak.
A túrázók a regisztráció után a közösségi rendezvényre vonatkozó időszerű szabályokat betartva kb. 10 km-es utat tettek meg.
A résztvevők több állomáshelyen is megálltak, ahol a gazdák borral és az ősz gyümölcseivel kínálták őket. A sült gesztenye is nagy sikert aratott. Az új magaslesre is sokan felmerészkedtek, és „onnan néztek szerteszét.”
A túrázók között mindenféle korosztály megtalálható volt.
A gyerekek a szülőkkel együtt tették meg a távot.
A kirándulóknak fel kellett olvasni Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra c. versét.
A kiskunmajsai csoport az idei évben is eljött. A csepregiek mellett voltak pl. Budapestről, Székesfehérvárról is.
A vidám barangolókat a Rumi háznál finom langallóval várták.
Akik eljöttek, szép élményeket vihettek haza a vándortarisznyájukban.

Hováthné Pados Teréz