Immár kilencedik alkalommal gyűltek össze professzorok, kutatók és bortermelő szakemberek Kőszegen a Zwinger öregtoronyban. Az alkalom a Szőlő Jövésnek programsorozat részeként megrendezett Szőlő és Klíma Konferencia. Puskás János a Magyar Meteorológiai Társaság szombathelyi csoportjának elnöke szervezésével 15 előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A rendezvényt Gál Péter a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára és Huber László Kőszeg Város polgármestere nyitotta meg. A lassan jubiláló konferencia igazán egyedi, hiszen az ország több pontjáról is évről évre több szakembert csábít el. A város vezetése büszke, hogy Kőszeg adhat helyet egy nívós eseménynek.
Több szó is esett a szélsőséges időjárásról és annak kihatásáról. A Szőlő Jövésnek Könyve történetéről és érdekességeiről. Korábbi évek meteorológiai adatairól, jövőbe mutató klímaváltozásról. A tanácskozást vacsorával zárták a szervezők és a program befejezte után a Jurisics Vár udvarán folytatták az eszmecserét egy-egy pohár kőszegi bor mellett, melyet a Kőszegi Borbaráthölgyek kínáltak az érdeklődőknek.
A konferencia tudományos értekezései honlapunkon is meg fog jelenni.