Szövényi Ernő Vándordíjról

A kapások fenyőággal jelzett és szabályozott házi borkimérései egyaránt voltak a megélhetés és a gazdák megmérettetésének közösségi alkalmai, ahol a bor fogyasztása közben minősítették azt.

A bortermelőket, borosgazdákat évszázadok óta tartják össze a helyi közösségek szokásai és rítusai. A kapások fenyőággal jelzett és szabályozott házi borkimérései egyaránt voltak a megélhetés és a gazdák megmérettetésének közösségi alkalmai, ahol a bor fogyasztása közben minősítették azt. Az önmagát „szabad királyi vándorborásznak” nevező Szövényi Ernő a hazai és nemzetközi borrégiók világában mindenütt otthonosan mozgott.

Munkájával, cikkeivel, tanulmányaival, a hazai borversenyek szakmai vezetésével a magyarországi borászatok fejlesztésén túl küldetésének érezte „Szülővárosa”, a kőszegi boros gazdák szakmai támogatását. Elkötelezettséget vállalt a kőszegi minőségi bor készítése mellett. A borász megbecsültségét jelentő akkurátus munkára, igazságos borbírálásra és a minőség tiszteletére tanított. Vallotta, hogy a mennyiségi szemlélet helyett, a minőséget kell értéknek tekinteni. Az általa átvett Szent György napi megyei versenyek alapötlete volt az évjáratos borok elbírálása. A kőszegi borosgazdák munkájában támogatták, építő jellegű tanácsait, javaslatait elfogadták. A városi borversenyből kinőtt Vas megyei borversenyek bírálói a nemzetközi borértékelési rendszernek megfelelő arany, ezüst és bronz fokozattal minősítik a fajta, a természet és a borász munkájának szakmai értékét. Szövényi Ernő halálát követően Pócza Zoltán kezdeményezésére a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, a család egyetértésével alapította a Szövényi Ernő Vándordíjat 2011-ben. A kitüntető címet az adott évben az arany minősítésű kőszegi termőhelyű borok közül a legfényesebben ragyogó, a legmagasabb pontszámot elérő bor termelője nyerheti el. A Szövényi Ernő Vándordíj személyt szólít meg, a kőszegi bor hírnevét öregbítő szőlősgazda, borász értékteremtő munkáját ismeri el és szakmai rangot jelent.

Az idei borversenyen a Szövényi Ernő Vándordíjat Jagodics Attila borosgazda nyerte el 2021-es Naplemente Blauburger borával. Gratulálunk!

KŐSZEG ÉS VIDÉKE XXXVI.ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 2023. MÁJUS 15.