Térségi borverseny – videó

Zsolnai Balázs szerint a bírálat nagyon nehéz volt, ugyanis nagyon kiegyenlített volt a mezőny. Néhány apró hibás boron kívül nehéz volt megkülönböztetni a borokat. Tényleg nüánsznyi különbségek döntöttek egyiknek a javára, vagy kárára. Az aranyérmes borok kiemelkedőek voltak, úgyhogy ahogy az értékelőmbe is elmondtam igazából az országos borversenyre is el lehet indítani a zömét. Az idei bírálati menetrend is egy kicsit más volt, mint eddig. Kétlépcsős borbírálat volt. A borokat először egy adott bírálóbizottság, a fehérboros és a vörösboros zsűri bírálta. Az így keletkezett eredmények közül az első hatot kiválasztva, majd közösen ezeket újra bírálva szültetett meg a végső döntés. Számunkra is szokatlan volt, de így utólag azt mondom talán igazságosabb eredmény született, hiszen kétszer is megkóstoltuk a legjobb borokat úgy, hogy az egész mezőnyt ismertük már

A tavalyi évjárat az olyan szempontból nagyon nehéz volt, hogy a természeti katasztrófák tavasztól egészen nyár végén sújtották a szőlőtermelőket. Tavasszal indult az április végi fagyokkal, majd a jégesők zárták. Nagyon nehéz volt megvédeni a szőlőt, mert sok volt a sérült bogyó és ennek az lett a következménye, hogy egy nagyon rendhagyó módon érő szőlő ment bele az igazi érés stádiumába. Egy szerencsénk volt, hogy a bekövetkezett a szeptember, ami viszont meleg volt.

Rendhagyó volt az idei borverseny mondja Virág János Lukácsháza polgármestere, mivel a lukácsházi és a gencsapáti borászok is itt méretették meg a boraikat. A tavalyi jégverés tönkretette a termés nagy részét, így a Gencsi barátainkkal közösen összedugva a fejünket az a döntés született, hogy próbáljunk Csepreg felé orientálódni.