2016 –ban április 4-én kerültek legelőször górcső alá a Kőszeghegyaljáról származó fehér, rozé, és vörösborok. A szakmai hátteret neves borászok, és lelkes termelők alkották. A rendezvényt a Kőszegi Borbarátok Egyesülete rendezte. Csepregről és Kőszegről érkeztek a borbírák, akik 12 fehér, 3 rozé, és 21 vörösbort pontoztak. A pontozás a hagyományos 20 pontos bírálólapon történt. Az eredmények kihirdetése április 15.-én 19:00 órai kezdettel a Jurisics Vár Lovagtermében lesz.

Városi borverseny 2016

Alasz László a Borbarátok Egyesületének elnöke elmondta, hogy jelen borverseny egy igazán erős és mérvadó mezőnyt eredményezett, ugyanis közvetlen a Megyei Borverseny előtt jól mutatja a borok állapotát. Az idei évben a vörösborok a tavalyihoz képest fényévekre vannak, erős borok születtek a 2015 évi szürettel, mely egész biztosan megemeli a megyei borverseny mércéjét is. A versenyen a legtöbb helyi gazda bora részt vett.

Eredmények