A borászok is elbúcsúztatták az évet

Évértékelő koccintásra hívta kollégáit Gáspár Szabolcs és felesége a bozsoki pincéjébe. Ilyenkor, amikor az 1 m2 re jutó borászok száma oly magas, mi más is lehet a téma, mint a bor. A bor, ami egy társasági produkció, hiszen önmagában mit sem ér. Több gazda is büszke arra, hogy látja a jövő generációját is ezen elhivatottság mellett felnőni. Ez nagy öröm számukra. Jó dolog, hogy tudnak egymás sikereinek örülni, és a bajban is segíteni.

Fontosnak tartják az egymással való kapcsolattartást, mert ez is a fejlődés egyik lépcsőfoka. Az elmúlt 5 évben a kőszegi bor rendkívül sokat fejlődött. Nőtt a palackos borfogyasztás kultúrája, a helyi rendezvények színvonala és mennyisége. Nagyobb odafigyeléssel készülnek a pincékben a borok, ami folyamatos ismeretbővítést igényel. A kitelepülések száma is duplájára nőtt. Tudatosan kell alakítani a piacot és alakítani a kulturált borfogyasztási szokásokat. Hangzott el többször az est folyamán. Minden gazdának a legnagyobb értéke a bor, ami sokszor más és más, de a cél ugyanaz. Minőségi helyi borokat az asztalra.

Sok feladat vár még rájuk, de nagy elhivatottsággal várják a 2020 –as évet.