Remek programnak ígérkezett az idén immár 11. Kőszeghegyaljai Nyitott Pince Nap Cáktól egészen a kőszegdoroszlói Pogányokig. Sokszor hallunk bortúrázó közösségekről, de ez a program az eddigi visszajelzések alapján igazi vidéki kánaán a borfogyasztók számára. Úgy gondoljuk, hogy a program megérte a várakozást, szerencsére az időjárás is velünk volt.

Fontos az egységes megjelenés és a közös programok megvalósítása – hallottuk egy helyi borásztól. Lehetőséget ad a bort a termőhelyén megkóstolni és találkozni közvetlenül a termelővel. A bortermelő családoknak ez rendkívül fontos, mert a fiatal korosztály bevonása a borkultúrába nagyon aktuális feladat. Igenis elhivatottnak kell lenni a helyi termékek iránt. Örömmel hallottuk, hogy az ország számos távolabbi pontjáról is érkeztek vendégek és hozzájárulhattunk a Kőszeg és környéki szálláshelyek pünkösdi telítettségéhez.
Köszönjük a magas részvételt, hogy idén is elfogytak a kóstolócsomagok és jó érzés volt látni, hogy gyakorlott, a környezetre ügyelő társaságok járták a környéket. Tudjuk, hogy mindig van mit csiszolni a programon, pl. a Kőszegi Kisvonat és a kisbusz sem tudta eléggé tehermentesíteni a délelőtti buszjáratokat.
Kérjük, hogy támogassa törekvéseinket néhány kérdés megválaszolásával!
Galéria Facebook oldalunkon!