Kőszeg – A kőszegi Művelődési Központ idén is megrendezte a megyei borversenyt a Jurisics-várban. A 2015-ös évjáraton kívül óborokkal is lehetett nevezni.

Mintegy 120 bort neveztek be a vasi gazdák, ez meglehetősen jó arány, hiszen a helyezéstől függetlenül is komoly értéke a vidéknek az a hozzáadott érték, törődés, munka, amelynek köszönhetően ezek a borok az asztalra kerülnek – így méltatta Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a zsűri elé kerülő nedűket. Az elnök Huber László polgármesterrel együtt egy „gasztrozsűri” tagja volt a megmérettetésen. A város első embere szigorúan és következetesen ítélt, hiszen a kőszegi rendezvényeken is megjelennek majd a kiválasztott borok. Eléjük egyébként csakis azon pincészetek termékei kerültek, amelyek nagyobb kereskedelmi mennyiségben is képesek forgalmazni a vörös, rozé és fehér boraikat – ezekhez ugyanis a zsűri étlapot tervezett, amelyet a turistáknak is kínálnak majd.

Eközben a Jurisics-vár másik részén a több tucatnyi szakértőből válogatott zsűri kóstolta a borokat. Mindkét teremben a Kőszegi Borbarát Hölgyek kínálták a nedűt – csodaszép, nemrég megújult bordó-fehér egyenruhájukban.

A Szellemi Kulturális Örökség jegyzékére felkerült kőszegi Szőlő Jövésnek Könyve hagyománya előtt tiszteleg a Vas Megyei Borverseny, melynek fővédnöke Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, szakmai vezetője Szövényi Áron borász, a szervezési vezető Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója volt. A Borbírálás az OIV (International Organisation of Vine and Wine) irányelvei alapján történik 100 pontos rendszerben. A rendezvényen idén harmadik alkalommal bírált az említett gasztronómiai zsűri, ők különdíjjal jutalmazzák az általuk gasztronómiai szempontból legjobbnak ítélt bort, illetve borokat. A verseny értékelésére és a díjak átadására az április 24-ei ünnepélyes bejegyzésen kerül sor. A 2013-as évtől az aranyérmes borok a borverseny arany logójával is jelezheti eredményét borospalackján.