Metszés és fejtés – Kőszegen egy különlegesség, jégbor is készül

A hegyen a szőlő még nyugalmi állapotban van, a gazdák azonban nem tétlenkednek: hamarosan kezdődik a metszési nagyüzem. A pincékben közben pedig az újbor átfejtése, palackozása van soron. 

A vaskeresztesi Mittl-borászatál január elején kezdik el a szőlő metszését. A családi közel tíz hektáros birtokon a munka egy-másfél hónapig is eltart. 

– Vannak, kisebb jégkáros területeink, ahol különösen oda kell majd figyelnünk metszéskor – mondta Mittlné Ódor Anita, a borászat egyik vezetője. – A kinti munkákkal párhuzamosan a pincében is folyamatos a teendő. Az újbor átfejtésével már végeztünk, a hordókban bor általában egy-két évig érik. Idén a 2021-es évjáratot palackozzuk majd. Értékesítési gondjaink nincsenek. A zömmel kékfrankos fajtáink helyben, illetve Vas vármegye szerte elkenek. 

A Kőszegi-hegységben hat hektáron gazdálkodó Alasz László egyelőre még nem metsz. Meglátása szerint a vesszők a rügyek megindulásáig sokat éjszakáznak még a szabad ég alatt. Fennállhat annak a veszélye, hogy a frissen levágott vesszők erős, mínusz 15 foknál hidegebb fagy esetén károsodnak. Ha éppen sok hó esne, akkor az a meghagyott vesszőt letörheti – sorolta az indokokat, hogy miért döntött a kivárás mellett. Mint mondta, a munkával még nincs elkésve. A metszés egyébként az egyik fontos, ha nem a legfontosabb munkája a gazdáknak. Az erős és egészséges vesszők meghagyásával nemcsak az idei, hanem a jövő évi termést is szabályozzák.  

– A szőlő ilyenkor mélynyugalmi állapotban van, a mostani időjárás ezt nem befolyásolja – osztja meg a tapasztalatait a szőlész-borász. – Hiába van napközben sokszor tíz Celsius fok feletti hőmérséklet, éjszaka még mindig fagyok vannak. A szőlő akkor indul meg, amikor felmelegszik a talaj. Ha február végén lenne a mostani hektikus hőmérséklet-változás, akkor az kihathatna a termésre. Ám ott még nem tartunk. 

Alasz László hozzátette: a pincében jelenleg a hordó-rendezés van soron, és készülnek a fehér borok palackozására. A családi pincészet idén egy különleges ital, a jégbor készítésével is megpróbálkozott. A töppedt szemeket december közepén, a nagyfagyokban szedték le. A must most forr. 

– A technológiát eddig lépésről lépésre betartottuk, az előjelek biztatóak, így minden esély megvan arra, hogy palackba kerülhet a jellegzetes ízű, nagyon édes, az átlagosnál sűrűbb fehérbor – fejezte ki reményét a borász.  

– A kőszegi bornak van keletje, mi főként helyben értékesítünk – tette hozzá Alasz László. – A vevőink már megszokták, hogy nálunk és a gazdatársaimnál minden évben ugyanazzal a minőséggel találkoznak.  Vas vármegyében a szőlő területe – sajnos – évről évre csökken. Sok oka van ennek, közte az is, hogy országos szinten, így térségünkben is visszaesett az alkohol, közte a borfogasztás is. A szokások átalakulnak, a minőségi termékeknek azonban megvan a piaca. A kőszegi, vaskeresztesi, csepregi bort zömmel helyben értékesítik. 

– Az egykori Kőszeg-vaskeresztesi bortermő vidék területe napjainkra kettőszázhatvan hektár alá csökkent – közölte Böröcz Tamás, a Sopron Borvidéki Hegyközség Kőszeg-Vaskeresztesi Bizottság vezetője. – A térség fő zászlóshajója a kékfrankos, a blauburger, a rozé. A piaci igényeknek megfelelően az új telepítésű fajták többségét a fehér fajták teszik ki, mint például a zöldveltelini, a furmint, az Irsai Olivér, a sárga muskotály. Itt még az útkeresés van, de azt hiszem, sikerült a jó irányban elmozdulnunk. 

Böröcz Tamás a 2022-es évről szólva elmondta, jó évjáratot tudhatnak maguk mögött a vasi gazdák. A térséget az aszály kevésbé sújtotta, a minőség és mennyiség is jónak mondható. A borok nagyrésze még a pincékben érik. A kőszegi borok termékleírása alapján egyébként, csak olyan vörösbor hozható fogalomba, amit legalább tizenkettő hónapig érleletek. A fehér fajtáknál ilyen megkötés nincs, ezek közül több, 2022-es évjáratú már kapható.  

Fotó: © Szendi Péter
Vaol.hu HORVÁTH LÁSZLÓ
https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2023/01/metszes-es-fejtes-koszegen-egy-kulonlegesseg-jegbor-is-keszul