A Csömötei-hegyen régen is rend volt: 1793-ban 39 cikkelyt kellett betartani.
Chemetey István egykori vármegyei alispán 1604-ben Apátiban végrendelkezett. A végrendeletben fontos tétel a csömötei Fábián-hegyen található szőlő és pince, amelyet az apa a legkisebb lányának, Orsolyának szánt. Úgy tűnik, Orsolya volt a kedvenc, de azért a többi gyermek is kapott a csömötei javakból. A két idősebb lány, Borbála és Katalin két közt jussolt a Tar-szőlőben, a kisebbik fiúnak, Györgynek pedig az Ökrös-szőlő jutott, no meg mellé maga Kiscsömöte. Ez az első olyan híradás, amelyben részletesebb információ szerepel a ma Lukácsházához tartozó csömötei szőlőkről. Biztosak lehetünk abban, hogy a hegy már a végrendelkezés idején is régóta létezett, tehát nem túlzás, ha ma azt mondjuk, hogy az itteni szőlőművelésnek több mint félezer éves múltja van. A régi oklevélben szereplő elnevezések közül a Fábián-hegy név sem felejtődött még el teljesen. Honnan ered? Valószínűleg az egyik régi tulajdonos lehetett Fábián, talán az 1400-as évek elején, akkor, amikor az egyik közeli falu a tulajdonosáról a Lukácsháza nevet kapta.
A Chemetey családnak a megye más részein is voltak birtokai. Ebben az időben már a birtokközpont sem Csömötében volt, hanem Apátiban, de mint ahogy a végrendeletből is kiderül, a család továbbra is nagyon sok szállal kötődött az „ősi földhöz”. A Chemetey család XVI-XVII. századi szerteágazó történetét Dominkovits Péter soproni levéltáros írta meg 1994-ben, ő tette közzé a végrendeletet is.Mi lett a Chemeteyekkel? Chemetey István 1602-ben lemondott az alispáni tisztségről. Mintha érezte volna a közeli véget, pár évvel a végrendelet elkészítése után meggyilkolták. Mivel fiúágon nem születtek örökösök, rövidesen kihalt a család is.1793-ban Apátiban vetették papírra a Csömötei-hegy rendtartását is. A kastély akkor éppen a Bertha család tulajdona.
A Csömötei-hegy tulajdonosai között nemeseket és jobbágyokat is találunk, a helyben lakók mellett szép számban voltak külső birtokosok is. A rendtartás 39 cikkelyt tartalmaz, amely jogállástól függetlenül mindenkire érvényes volt.
A hegyközség élén a hegymester állt. Őt a nemesek közül választották, és megbízatása egész évre szólt. Az ő felügyelete alatt állt a szőlőpásztor, aki Szent István-nap táján állt munkába, és a szüret végéig végezte a feladatát.A hegyközség két fő határnapot határozott, Szent György és Szent Márton napját. Szent Györgykor választottak hegymestert, majd közösen megvizsgálták a hegygyepűt és a hegykapukat. A gyepű a szőlőhegyet körülvevő kerítés, melyet venyigéből, tüskéből, száraz ágból készítettek.
Mindenki a saját területével határos szakaszon felelt a gyepű épségéért. A hegy területére belépni csak a hegykapukon keresztül volt szabad.Nem örültek annak, ha valaki a hegyen keresztül-kasul kóborolt. „Minden ember, hová útja vagyon, csak azon járjon.” Aki nem tartotta be a szabályokat, annak „bőrében vagy erszényében” kellett bűnhődnie. Testi fenyítéssel (pálcázással) nemeseket nem sújtottak, rájuk pénzbüntetést szabtak ki. Súlyosabb esetekben ügyük a megyei magisztrátus elé került.
Nemcsak azokat büntették, akik a másik gazda vagy a közösség tulajdonában tettek kárt, hanem azokat is, akik a „jó erkölcs” ellen vétettek. Így például káromkodásért a nemes ember négy forintot fizetett, a nem nemes tizenkét pálcaütést kapott, amit pénzzel megválthatott. A szőlőhegyen való paráználkodás súlyos véteknek számított. Ha házas embert kaptak rajta, 24 forintja bánta, a „szabad személyek” megúszták a felével.Vasár- és ünnepnapokon tilos volt a munka, olyankor bort hazavinni is csak a mise után lehetett.
A regula minden bizonnyal olyan kihágásokat sorol fel, amelynek elkövetésére volt példa, ha nem is Csömötén, akkor valamelyik szomszédos szőlőhegyen. Erre következtethetünk egyebek között abból a passzusból is, amely azok ellen lép fel, akik a hegyvám leadása előtt a borukat „vízzel, alma vagy körtvél lével” összekeverik. A hegyen gyümölcsfák is voltak, a pergamenkörte és a korpás körte külön is megemlítésre kerül. Voltak, akik a szőlő közé káposztát és répát is ültettek.A szőlőpásztort Szent Mártonkor fizették ki. Utána némileg enyhültek a szabályok, megengedték a lécskálást, a gazdák ezt követően a teheneiket már a gyepün belül őrizhették.A szabályok betartásáért a hegymester felelt, megbírságolták azt, aki őt „feslett nyelvességből meghamisolta”.A fentiek csak kiragadott példák, de mégis tükrözik egy XVIII. század végi közösség viszonyait, elvárásait.
Orbán Róbert
