A Kőszegi Városi Tanács 1740-ben írta be először az erre a célra készített bőrkötésű nagy könyvbe, hogy Szent György napján milyen volt a szőlők hajtása. Innentől hagyománnyá vált a bejegyzés, amely a szöveges leírás mellett rajzon is bemutatja a vesszőket, rügyeket. Az eredeti nagyságban készült képeket kezdetben ceruzával, majd vízfestékkel készítették. A könyv bejegyzésére vonatkozó utasításokat a mai napig szigorúan betartják.
A kőszegi szőlőtermelés és borkészítés története több évszázadra nyúlik vissza. 1279-ben Kőszegi Iván és Miklós grófok birtokaik megosztásakor a szőlőkről és a pincékről is rendelkeztek. Az Anjouk idején Pozsony és Sopron mellett Kőszeg a legjelentősebb borkereskedő borexportáló városok közé tartozott. Károly Róbert 1348 -ban engedélyezte, hogy a kőszegiek saját boruk mellett a rohonci és a csepregi borokat is szállíthassák a délnémet területekre. A XV. század elején 300 hektárnyi területen termeltek szőlőt, a XVIII-XIX. században már megközelítette a 400 hektárt. A város határában elkülönültek a a polgárok és az uradalom szőlői. A Várkertben (ma Királyvölgy) és Klugl-dűlőben lévő uradalmi szőlők 1,1 hektáron terültek el. Átlagosan 100 akó (7100 l) bor termett. A nagyobb szőlőbirtokok az uradalomhoz tartozó falvakban (többek között Doroszlón, Locsmándon) voltak. A vár pincéiben lévő fahordókban 350 hektoliternyi bort tudtak tárolni.
A sok éves dokumentáció arra is jó, hogy a rügyek összehasonlításából próbálják meg megjövendölni, hogy milyen termés várható arra az évre.
Hogy a hajtások milyenségéből lehetett-e bármire is következtetni, arra jó példa az 1792. évi bejegyzés: “Jövés csak csekély volt, de mégis jó és középszerű termés volt”. Ez a megjegyzés arra utal, hogy az elődök is tisztában voltak vele: jósolni a Szent György-napi hajtásokból nem lehet. Jellemzők erre az 1745. évi nagyon szép, kifejlett hajtások a szüreti megjegyzéssel: “Ezen esztendőben tűrhető bort adott az Isten, de in qualitate az 1744-es esztendőbeli terméshez hasonlóan nem volt”, pedig a hajtás szebb volt.
A könyvben a mintavétel helyét 1930 -tól többnyire megjelölték. Volt ebben némi céltudatosság is: a dűlők között mikroklimatikus különbségek vannak, ezért a különböző évjárartú hajtások valójában csak következetes mintavételezéssel vethetők össze.
A legtöbbször a Meszesvölgy (Kalchgraber), a Királyvölgy (König), a Kapaszkodó (Steiger), a Rómaidomb (Römer), az Alsófigyelő (Wachtelsack), a Lócserélő (Roßtauscher), a Hidegvölgy (Eisgrubel) és a Hosszúlövészárok (Langer Schützen-graben) fordul elő a följegyzésekben. A Meszesvölgy és a Királyvölgy hajtásai 1930 és 1980 között az összes behozott jövésnek mintegy 33 százalékát tették ki.
Egyedül álló hagyomány ünnepére kerül sor április 24-én, a festői múzeumváros, Kőszeg ódon falai között, méghozzá a csak itt megrendezésre kerülő, “Szőlő Jövésének Könyve” rendezvénysorozatra. Kőszeg híres szőlő- és bortermelésének nevezetes híres dokumentuma az 1740 óta vezetett, nagy becsben tartott könyv, melyben a Szent György-napi szőlőhajtást, “a jövés”-t jelenítették meg, rajzolták le minden esztendőben. E párját ritkító hagyományhoz Kőszeg német testvérvárosa, Vaihingen an der Enz 1991-ben csatlakozott. Az “öreg” Szőlő Jövésnek Könyvét ma a kőszegi Városi Múzeumban őrzik, de Sárkányölő Szent György ünnepén előveszik, mely nap a közép- és az újkori Európában a városi tisztségviselők újraválasztásának napja volt. Ez az időpont egybe esett a gazdálkodás évének kezdetével is, mely egészen a római korig vezethető vissza. Ezt a szokást vették át az európai városok a középkorban, Budán ezért lett a bírói hatalom jelképe a zöld gally és a fehér bíróbot, míg Kőszegen a szőlőhajtás. Már 1632 ből vannak emlékek, a hegymesterek a tisztújításkor ” jövéseket” hoztak be a szőlőhegyről, sőt, a korabeli szövegekből azt is kiderül, hogy e hagyomány a tisztújítás, a restauráció ceremóniájából született.
Lapozz bele egy rövid kivonatba, és tudj meg minél többet a könyvről.
A könyv a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház múzeumában tekinthető meg.
