Augusztus 1-től hatályba lép az új bortörvény

Decemberében megszavazta az országgyűlés az új bortörvényt (2020. Évi CLXIII Törvény A Szőlészetről És Borászatról), amely 2021. augusztus 1-jén lép hatályba, ezzel egy időben hatályát veszti a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény. A lényeges, a termelőket is érintő változások 2022-ben kezdődnek.

Az az eddigi számos jogszabály helyett az új borágazati szabályozás három részből fog felépülni: a törvényből, kormányrendeletből, miniszteri rendeletből – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A szabályozás érinti a szőlőtermesztést, többek között a telepítést és újratelepítést, amely kataszterhez kötötten csak hegybíró engedélyével lehetséges. Bevezetik majd a szakmai jövedéki nyilvántartást, 2022 augusztusától háromféle szakmai jövedéki nyilvántartást, kisüzemit, általánost és online regisztert kell majd vezetni, valamint egyszerűbb lesz a borászati termékek forgalomba hozatala is. A törvény kiterjed a borászati termékek előállítására, kiszerelésére és tárolására is, a földrajzi árujelzőkre is.
Külön kitér a Tokaji borvidékre vonatkozó különleges szabályokra, ahol a hegyvidéki és síkfekvésű szőlők vonatkozásában eltérő szabályokat alkothat a hegyközségi szervezet. A Tokaji borkülönlegességekre vonatkozó követelményeket is meghatározza, közfogyasztás céljára kizárólag meghatározott üvegpalackban szabad terméket forgalomba hozni.

Jelentős változás az ePincekönyv rendszer bevezetése, amely egy HEGYIR adatbázison alapuló rendszer, kezelésére és működtetésére a törvényileg meghatározottan a HNT jogosult. Célja az EU-ban alkalmazandó jogszabályok adminisztrációjának megkönnyítése. A papíralapú ügyintézését elektronikus rendszer váltja fel, amely egyúttal a korábbinál gyorsabb és hatékonyabb adatgazdálkodást tesz lehetővé. Az ePincekönyv integrálja a HEGYIR, e-Pincekönyv és NÉBIH rendszereket. A HNT hozzáférést biztosít az ePincekönyv rendszerhez a miniszter, az állami adó- és vámhatóság, a földrajzi árujelzőt kezelő hegyközségi szervezet, valamint a borászati hatóság számára. Az ePincekönyvbe 2022-től kell majd a szüreti bejegyzést megtenni, A rendszer nyilvántartja az adatszolgáltató FELIR azonosítóját, valamint az agrártámogatásokhoz szükséges ügyfélazonosítót.

Ellenőrzések végzését és jogkövetkezményeket is tárgyalja az új törvény, köztük a hegybírók közigazgatási és ellenőrzési szerepét is.

A változások összefoglalva:

  • A rendeletek végrehajtására átmeneti év lesz biztosítva
  • A 2021. évi szüret időszakára még a 2020. évi szabályok érvényesek.
  • ePincekönyv 2022. január 29-től kerül bevezetésre, így 2022-től az alábbi változások következnek be a termelők típusát tekintve
  • a kisüzemi és 10 hektár alatti bortermelőknek a korábbiakhoz hasonlóan változatlan marad az ügyintézés és az adatszolgáltatás módja;
  • a 10 ha feletti termelőknek kötelezővé válik az e-ügyintézés;
  • az egyszerűsített adóraktár esetében tíz e- ügyintézés kötelező, de a szakmai jövedéki nyilvántartást vezetheti az eddigihez hasonló módon
  • 20 000 hektoliter feletti borászatoknak kötelező lesz a szakmai jövedéki nyilvántartás elektronikus ügyintézése.
  • A törvény elérhető az alábbi helyen:

https://njt.hu/jogszabaly/2020-163-00-00.1