HNT közleménye a kialakult helyzetre

Tisztelt Hegyközségi Tagok!

A kialakult helyzetre való tekintettel nehéz döntést kellett meghoznunk. A közegészségügyi kockázatok csökkentése érdekében a borvidéken a hegyközségek, valamint a hegyközségi tanács által szervezett valamennyi rendezvény megtartását bizonytalan ideig elhalasztjuk.
A döntés érinti a borvidéki és helyi borversenyeket, borbemutatókat, egyéb szakmai és nyilvános rendezvényeket, függetlenül a résztvevők létszámától.
A 41/2020 (III.11.) Kormány rendelet 4. § (d) pont értelmében „zárt helyen száz főnél több személy nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos azzal, hogy e korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.”

Figyelembe véve, hogy a tavaszi periódus a hegyközségi közgyűlések időszaka, jogértelmezéssel fordultunk az Agrárminisztérium Jogalkotási Főosztályához. A Főosztály jogértelmezése szerint a résztvevő személyek számára vonatkozó rendelkezést úgy kell figyelembe venni, mintha valamennyi meghívott személy részt venne a rendezvényen. A korlátozás érvényesítése a rendező, azaz esetünkben a hegyközségi szervezet elnökének a felelőssége.
Ezek alapján a hegyközségi közgyűlések is határozatlan ideig halasztásra kerülnek.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa részéről a hegybírói, regionális titkári és titkársági ügyintézést további kormányzati intézkedésig fenntartja. A járványveszély csökkentése érdekében ugyanakkor kérjük a hegyközségi tagokat, hogy a személyes hegyközségi ügyintézést megelőzően telefonon egyeztessenek időpontot a hegybíró kollégákkal.
Kérjük, hogy a szükséges igazolások, engedélyek, származási bizonyítványok kérelmeit lehetőleg emailen, vagy E-papír (epapir.gov.hu) formájában szíveskedjenek előzetesen megküldeni a hegybíró és titkársági kollégák részére. A hegybíró kollégák a dokumentum átvételére előre egyeztetett időpontban fogadják a hegyközségi tagokat az irodában, vagy alternatív átvételi lehetőséget biztosítanak a helyi lehetőségek és szokások szerint.

Kedves Kollégák! Az elkövetkező időszak mindannyiunkat próbára fog tenni emberségből, kollegalitásból és szolidariásból. Kérek mindenkit, hogy segítségnyújtással, összefogással, etikus piaci magatartással próbáljuk meg átvészelni a ránk váró nehéz időket!

Molnár Ákos
HT elnök