Megyei Borverseny

Kőszeg, mint a hazai borkultúra egyik legrégibb hagyományokkal rendelkező történelmi városa, az idei évben is megrendezi a megyei borversenyt, melyen 2015-ös és a korábbi évjáratok is nevezhetőek. Tisztelegve az 1740 óta bizonyítottan vezetett Szőlő jövésének könyve előtt.

Szőlő és Klíma Konferencia

A konferencia célja, hogy Kőszegen – az 1740-től kezdve, Szent György naphoz kötődő, a „Szőlő Jövésének Könyve” kapcsán szervezett ünnepségek sorába illesztve, – a szakemberek előadják azokat az időjárási és éghajlati hatásokról szóló kutatási eredményeiket, melyeket a szőlőtermesztők hasznosíthatnak.

Szőlő Jövésnek Könyve

Világszinten különlegesnek számít ez a kőszegi hagyomány, mely szerint 1740-óta évről évre, Szent György napján (április 24.) berajzolják az új szőlőhajtásokat a „Szőlő Jövésnek Könyvé"-be és így évszázadokra visszamenőleg meg lehet tekinteni azok változását. Mindez mára egy hivatalos városi ünnepséggé nőtte ki magát.

Kőszeg és Kőszeghegyaljai borverseny

A kőszegi Borbarátok Egyesülete ebben az évben is meghirdeti a városi borversenyt, ahova örömmel várják a Kőszegi és a hozzá kapcsolódó Kőszeghegyalján termett 2015 -ös évjáratú borokat. Nevezni a helyszínen 500 Ft/fajta ellenében, 2 x 0,75 l -es palackban lehet.

Változások a növényvédelmi rendeletben

Minden földműves javában benne van a tavaszi munkákban, így biztos nem volt még idejük tüzetesen átolvasni a növényvédelmi rendelet változásait. Úgy gondolom mindenkit nagyon foglalkoztatnak...

Előnye is van az enyhe télnek

Az elmúlt két évben is enyhe telet kaptunk, így már a harmadik olyan évre kell készülnünk, amelyben a kemény, tartós fagy nem segített a...

Aranyérmes magyaros háromszög

Kőszeg - Ebben az évben Ávár Imréné, Vali nyerte meg a Kőszegi Borbarát Hölgyek borkorcsolyaversenyét. A magyaros háromszög a tizenötödik megmérettetésen az első helyezés...

SZELFI

A Szőlő Elektronikus Figyelőben hasonló, földrajzi koordinátaadatokkal, időponttal, időjárási adatokkal, a szőlőterület adataival, és további megfigyelésekkel kiegészített fotók jelennek meg a világhálón egy elektronikus adatbázisban.

Borkorcsolya verseny eredmény 2016

Sikeresen zajlott a 15. Borkorcsolya verseny. Huber László polgármester és a Kisgöncöl énekesei nyitották meg a rendezvényt. 34 nevezés érkezett, melyből a zsűri (Mika...

Egész napos Kőszeghegyaljai borkóstoló

Sok szeretettel és finom borokkal várja az érdeklődőket a szervező, egy spontán borkóstolási lehetőségre a Jurisics Vár belső udvarára, ahol egyenesen a borász áll a palack mögött, és a Kőszegi Borhölgyek segédkeznek. Barátaival ismerőseivel séta közben ne felejtsen el benézni Jurisics Miklós szobrához sem.

BorKorzó

Egy igazi borélmény, ahol a kőszegi borászok mutatják be boraikat. Igazán jó program azoknak, akik szeretnék feltérképezni a méltán híres helyi bor különlegességét. Ritka alkalom, hogy egy sétáló borkóstolón tudjanak az érdeklődők személyesen a borásszal beszélgetni, és meghallgatni a bor történetét, hisz így még értékesebb és ízletesebb a kóstolt bor.

Borkorcsolya verseny

Nevezést bárki leadhatja a helyszínen, aki az elkészült édességből marad egy tálcányi és azt elhozza a verseny helyszínére személyesen. A bírálat lebonyolítását zsűri végzi, majd ki is hirdeti a helyezéseket.

Élménykóstoló

Történt nemrég, hogy egy közös cél érdekében összegyűlt tíz borász. Mi lehet az a cél? A fejlődés. Mindemellett számos más értékkel is gazdagodtak az...

Mit csináljak, ha nem tudtam meginni az egész palack bort?

Valójában az egyik leggyakoribb kérdés. Ha marad egy adag – akár fehér, akár vörös- bor a palackban, azonnal dugaszoljuk be az üveget, majd tegyük...