Nyitva lehetnek a termelői borkimérések az ideiglenes szigorító intézkedések alatt is

Az általános védelmi szabályok betartása mellett nyitva lehetnek a termelői borkimérések a 2021. március 8-án életbe lépő ideiglenes szigorítások után is – tájékoztatott a Hegyközség Nemzeti Tanácsa.
A termelői borkimérések nyitva tartására az ideiglenes szigorító intézkedések betartása mellett van lehetőség, tehát
– legfeljebb 5 és 19 óra között lehet nyitva a termelői borkimérés;
– a termelői borkimérésben csak elvitelre lehet értékesíteni, kóstoltatás nem engedélyezett (egyszer használatos pohárban sem);
– a maszkhasználatra és távolságtartásra vonatkozó egészségügyi szabályok betartása kötelező.

A témában kialakított szakmai álláspontunkat a HNT az Agrárminisztériummal egyeztette. Jogértelmezésünket az alábbiakra alapozzuk:

A védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021 (III. 5.) Kormány rendelet az üzletek nyilvántartásáról kapcsolatos ideiglenes intézkedésekről szóló 4. § (2) a) pont szerint „A kijárási tilalmon kívüli időben, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020 (XI. 10.) Korm. rendeltben meghatározott időben és feltételekkel megengedett a tartózkodás és a vásárlás a napi fogyasztási cikkeket értékesítő élelmiszerüzletben.”

Élelmiszerüzlet-e a termelői borkimérés? Igen.

Az Európai Parlament és a Tanács 178/2002/EK rendelet értelmében a bor élelmiszernek minősül.A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény 3. § (3) 25.) pont szerint a „termelői borkimérés: az egyszerűsített adóraktár engedélyese vagy a kisüzemi bortermelő saját termelésű csendes borának az előállítás helyén vagy az előállító használatában lévő, kereskedelmi törvény szerinti üzletben elvitelre vagy borkóstolás céljából helyben fogyasztásra történő, nem a kereskedelmi törvény szerinti vendéglátás tevékenységnek minősülő értékesítése.”

Ilyen módon az élelmiszerboltokra vonatkozó szabályok érvényesek a termelői borkimérésekre. Viszont a 484/2020 és a 104/2021 Kormányrendeletek értelmében a borkóstoltatás céljából történő helyben fogyasztás nem engedélyezett.

Napi fogyasztási cikk-e a bor? Igen:

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 18. a) pont szerint „napi fogyasztási cikk: a vendéglátó tevékenység keretében értékesített termékek kivételével olyan, a lakosság napi szükségleteinek, igényeinek kielégítésére szolgáló élelmiszer, illatszer, drogériai termék, háztartási tisztítószer és vegyi áru, higiéniai papírtermék, amelyet a fogyasztó jellemzően legfeljebb egy éven belül elfogyaszt, elhasznál vagy lecserél;”

Ilyen módon a napi fogyasztási cikkekre vonatkozó szabályok érvényesek a borra is.

Forrás: Hegyközség Nemzeti Tanácsa