Borok

Unger “Fiatal kálvária” 2020

Unger Bormanufaktúra Kékfrankos

Ég és Föld között II.: Kőszegi Kékfrankos. Szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor a kőszegi Kálvária templom melletti saját telepítésű Kékfrankos ültetvényünk első szüretéből. Az oltványokat erre a területre és éghajlatra szelektálták. 2016-ban telepítettük.

Szeptember végi, október eleji szüret. Néhány nap hidegáztatást követően spontán erjedt. Tartályban érleltük. Gravitációs úton palackoztuk. Alkohol: 12,11%; összkén: 12mg/l.

Mély rubinvörös szín, szinte átláthatatlan. Illatában és ízében is először cseresznyevirág, majd csupa pirosbogyós gyümölcs. A háttérben érezni az érett erdei gyümölcsök törékeny, de markáns, gazdag ízeit és fűszereit. Feszes, roppanós savak, magas szintű energia és elegancia, jó egyensúly. 2021-ben kóstolva arcátlanul fiatal, mégis már jól iható, hosszú életű bor. A Kékfrankos törékeny, kecses arca.

Nyitást követően várj vele legalább egy órát. Ne hagyd felmelegedni. 20 fok körül mutatja a legszebb arcát.

Unger “Ördög” 2020

Unger Bormanufaktúra Kékfrankos

Kőszegi Kékfrankos. Szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor.

Képzelj el egy hegyet, rajta erdőt sok fával.  Az avaron és a virágok szirmain játszik a napfény. Simogat a szél, erdei gyümölcsök fűszerekben gazdag illatát hozza. Könnyű nyári nap van, mégis a szél illatában, és a gyümölcs frissítő ízében ott van a nyár összes kincse és a hegy üdítő hűvössége. Ilyen ez a bor is. Az ezerízű kékfrankos különleges, telt arcát mutatja ebben a régi dűlőben. Az oltványokat erre a területre és éghajlatra szelektálták. 2016-ban telepítettük.

Október közepi, több napig tartó szüret, válogatás. Hidegáztatást követően spontán erjedés. 12,8% alkohol. Összkén: 19mg/l.  Gravitációs úton palackoztuk.

Feszes test, gazdag ízvilág, érett tanninok. Hosszú lecsengés. A feketebogyós gyümölcsök ízkavalkádja, a feketeribizli sokféleségével, roppan a sav. A bor kétharmad új Stockinger hordóban érett 8 hónapot, amelyből szép fűszereket kapott. Nem a hordó dominál, csak keret a finom gyümölcsök mellé.

Unger “Szultán” 2020

Unger Bormanufaktúra Kékfrankos

Kőszegi Kékfrankos, szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor.

Kékfrankos négy évszakra: magában rejti a tavasz derűjét élénk, virágos illatának és friss savainak köszönhetően. Ott van benne a nyár melege, az érett erdei gyümölcsök ropogós ízei. Benne vannak az őszi szőlőhegy fűszerei, és a negyedtöltésű hordó távoli aromái, amelyek csak keretet adnak ennek a komplex bornak. Végül minerális, sós lecsengésének köszönhetően felfedezhetőek benne azok az ásványok, amelyek a téli talajon láthatóak csak, amikor nem borítja növénytakaró a szőlősorokat.

A „Szultán” Kékfrankos ültetvény a Szultán-dombon található, amely a városhoz legközelebb eső új telepítésű Kékfrankos ültetvényünk. A legenda szerint 1532-ben a szultán erről a dűlőről szemlélte a város ostromát, amely hősies küzdelemmel megállította a Bécsnek vonuló hadat. A szőlőből jól látható az óváros és a vár.

Mivel a hegyi dűlők közül ez fekszik legközelebb a városhoz, tehát a legalacsonyabban, ezért ez a terület ébred fel legkorábban tavasszal. A szürethez ideális mustfokot és savszerkezetet is ez a terület éri el először. Savszerkezete eltér a többi Kékfrankosunkétól.

A terület rendkívül ásványos, a vékony termőtalaj alatt sokszor fél méterrel már felbukkan a hegy gerincét alkotó mállékony palás kőzet. Talán ennek is köszönhetően, lassan fordul termőre itt a szőlő, amelyet 2016-ban telepítettünk. Mivel a termése mindig kevés, ezért a szőlő és így a bor, nagyon koncentrált.

 

Illatában megtalálhatóak a virágos, fűszeres jegyek. Ízében dominálnak az érett piros és fekete gyümölcsök, erdei gyümölcsös fűszeresség, amelynek a hordó csak keretet ad. A hordó használt negyedtöltésű Francois Fréres hordó, amelyben 11 hónapot érett a bor. A bor komplex, hosszú. A gyümölcsös ízeket hűvös ásványos, sós lecsengés váltja fel.

A szőlőt október közepén szüreteltük, és egy hét hidegáztatást követően indult meg az erjedés spontán módon. Körülbelül három hetet volt héjon, majd kíméletesen préseltük. Ként az almasav bomlást követően adtunk hozzá, 30mg/l. Gravitációs úton palackoztuk. A bor összkén tartalma 10mg/l. Alkohol: 13.06%.

Öreg Kálvária 2020

Unger Bormanufaktúra Kékfrankos

Ég és Föld között I.: Kőszegi Kékfrankos. Szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor a kőszegi Kálvária templom melletti legidősebb, 30 éves kékfrankos ültetvényünkről. A szőlőre és a városra az idős templom vigyáz, amelynek tégláit egykor a Kőszegiek kézről kézre adták fel a hegyoldalban. A templom tornyai antennaként teremtik meg a kapcsolatot Ég és Föld között.

Október végén szüreteltük. Alkohol 12%. Hozzáadott ként nem tartalmaz. A bor kétharmad negyedtöltésű francia hordóban érett nyolc hónapot, a másik része lélegző tartályban. Gravitációs úton palackoztuk.

A Kékfrankos mély gyümölcsössége mellett a hordó fűszerei visszafogott keretként jelennek meg. A meggyes és cseresznyés jegyek mellett az erdei feketebogyós gyümölcsök fűszerei jellemzik és hibiszkusz. Könnyű testű, mégis meglepő mélységek. Hosszú lecsengésű bor, amely fiatalon is jól iható.

Birtokbor 2020

Unger Bormanufaktúra Kékfrankos

Kőszegi Kékfrankos. Szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor.

Kipróbáltuk, hogy milyen hosszabban hidegen áztatni a szőlő és késleltetni az erjedést, vagy rögtön ideális körülményeket teremteni az élesztőknek, hogy megkezdhessék a munkájukat, majd tartályban, vagy hordóban érlelni a bort, külön-külön minden tételt. Végül összeházasítottuk az összeset, és kialakult egy olyan harmónia, amelyhez minden kísérletre szükség volt.

A birtokbor a 2020-as év kísérleti tételeiből készült, amelyeknek a legnagyobb része a „Csúcsos” területről származik, megfűszerezve kis egészfürtös tétellel. Gravitációs úton palackoztuk.

 

Alkohol: 12,54%. Összkén: 11mg/l.

Hipszter 2020

Kőszegi Kékfrankos. Szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor.

„Hipszter” – a szó eredete vitatott. Lehet, hogy a hip, lehet, hogy a hop, de inkább a jazz-hez van köze. Funky, avantgarde, á la mode. Hát ilyen ez a bor.

30% egészfürttel – 50% Ördög – 50% Csúcsos, szóval 130%. Az Ördög összetett gyümölcsössége, a Csúcsos hűvös eleganciája – ehhez társul az egészfürtnek köszönhető ropogós frissesség, élénk savérzet, továbbá magasabb tannin. A bor illatában és ízében fekete- és pirosbogyós gyümölcsök és fűszerek dominálnak.

Jó egyensúly, nagy potenciál. Hosszú érlelést igényel. Gravitációs úton palackoztuk.

Alkohol 12,54%. Összkén: kevesebb, mint 10mg/l (nem mérhető).

Csúcsos 2020

Kőszegi Kékfrankos. Szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor.

„Hipszter” – a szó eredete vitatott. Lehet, hogy a hip, lehet, hogy a hop, de inkább a jazz-hez van köze. Funky, avantgarde, á la mode. Hát ilyen ez a bor.

30% egészfürttel – 50% Ördög – 50% Csúcsos, szóval 130%. Az Ördög összetett gyümölcsössége, a Csúcsos hűvös eleganciája – ehhez társul az egészfürtnek köszönhető ropogós frissesség, élénk savérzet, továbbá magasabb tannin. A bor illatában és ízében fekete- és pirosbogyós gyümölcsök és fűszerek dominálnak.

Jó egyensúly, nagy potenciál. Hosszú érlelést igényel. Gravitációs úton palackoztuk.

Alkohol 12,54%. Összkén: kevesebb, mint 10mg/l (nem mérhető).

Kőszegi Kékfrankos, szűretlen, derítetlen, spontán erjedt természetes bor.

„Perspektíva” – szempont, támpont, nézőpont, távlat, távcső, rálátás, kilátás – a jövőbe és a város felé. A dűlő tetejéről, ahonnan minden olyan távolinak tűnik, ám mégis olyan közel van. Próbáljuk más perspektívából nézni a dolgokat?! Igen.

Szűretlen, derítetlen, spontán erjedt Kékfrankos Magyarország egyik legmagasabban fekvő dűlőjéből, amely 450 méter magasra nyúlik. 500 literes Stockinger hordóban érett egy évet. Gravitációs úton palackoztuk.

Komplex, koncentrált, illatában és ízében piros bogyós gyümölcsök, erdei gyümölcsök fűszerei és virágok jelennek meg. Hosszú lecsengés, ásványos zárás. Burgundi stílusú elegancia.

Alkohol: 12,81%. Összkén: 24mg/l.

Az Unger Bormanufaktura egy jogász és egy építész őrült vállalkozása, akik a szőlőben és a pincében a legjobban keresik, nem kötnek kompromisszumot. A két alapító, dr. Kaibinger Tamás és Stampf Ervin célja természetközeli terroir borok készítése Kékfrankosból.
A Kőszegi-szőlőhegy történelmi területein, a Kálvária-hegyen, a Felső-árnyékos dűlőben, a Szultán-dombon és az Ördögárokban telepítettek Kékfrankost. Az oltványokat erre a területre és éghajlatra szelektálták. A szőlő közepes fürtű és bogyójú, amelyből olyan koncentrált bort készül, amely képes lekövetni a terroir apró rezdüléseit. Ennek köszönhetően a különböző dűlőkben készült borok ízvilága egyedi.

A régi dűlőket 2016-ban telepítették, és azóta természetes módon, a bio és a biodinamika szabályainak megfelelően művelik az ültetvényeket. Ennek megfelelően, az általuk telepített fiatal szőlőben sosem használtak és nem használnak felszívódó szereket, rovarölőt, vagy gyomírtót. A permetezés során réz és kén mellett zsurlóteát, csalánteát és narancsolajat használnak. A természet ritmusa szerint dolgoznak. A szőlőt növénytakaró borítja; törekszenek a természeti egyensúly megtalálására.

Vannak régi ültetvényeik, amelyek közül az egyik a Kálvária templom mellett, a másik a városon kívül, a Guba-hegyen található. A Guba-hegyen a Kékfrankoson kívül Zweigelt és Syrah fajtákat is termelnek. A régi telepítésű területeket is természetes módon történő művelésre állítják át.

A természetközeliség a pincében is megvalósul: spontán erjesztik boraikat és nem, vagy csak minimális mértékű hozzáadott ként használnak. A szőlőt szigorúan válogatják, csak egészséges szőlőből készítenek bort.
A pince egyszerre hagyományos és modern: egy az 1700-as évek közepén épült pincét újítottak fel és modernizáltak a kor igényeinek megfelelően, megtartva a régi épület eredeti formáját, anyagait. A pince a Hegyalja utcában található. A szőlő feldolgozása és a bor készítése minimálisan beavatkozással történik.

A borászat első évjárata a 2020-as évjárat. Elsőként a Kálvária-hegyen található öreg és fiatal Kékfrankos ültetvény bora került forgalomba Öreg Kálvária és Fiatal Kálvária néven, továbbá Ördög néven az Ördögárokban található, részben régi családi területen telepített szőlőből készült bor. A pince innen kapta a nevét: a két alapító közös dédszülőjének családneve Unger volt; a terület egy része régi családi birtok. Ezt követi majd a Felsőárnyékosban és a Szultán-dombon készült bor.

A borok Kőszegen a Csokiszegben kaphatóak, Budapesten a Buono-ban, ahonnan online is rendelhetőek, illetve online elérhetőek kereskedők és fogyasztók számára is a demijohn.hu-n.

 

Az Unger Bormanufaktura Kft. a Vidékfejlesztési Program keretében a Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása című, VP3-4.2.2-16 kódszámú felhívása alapján pályázatot nyújtott be „Az Unger Bormanufaktura Kft. borászati tevékenységének elindítása Kőszeg településen” címmel.  A pályázat nyert, amelynek keretében a projekt megvalósítására 24,96 millió forint támogatást ítéltek meg; a támogatás mértéke 50%. A projekt azonosítószáma: 1811718140. A projekt keretében felújításra és felszerelésre került a pince, szőlőfeldolgozó, valamint hozzá tartozó szociális helyiség, amely lehetővé tette korszerű borászati tevékenység elindítását és folytatását. A támogatás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és hazai központi költségvetésből került finanszírozásra.

Borász: Stampf Ervin és dr. Kaibinger Tamás
Telefonszám: + 36 30 916 1796   |  +36 30 506 5085
E-mail: kaibtomi@hotmail.com
Instagram: #Unger Bormanufaktúra
Honlap:

.

Cikkek amik róluk (is) szólnak

Úton feléjük