Előszilveszteri túra
Csepregen ismét forralt borral és jó hangulattal fogják búcsúztatni a 2018-as évet. A szőlőhegyi gazdák megfűszerezik és felmelegítik az év utolsó szombatját az érdeklődők...
XX. Országos rozé borverseny
Tisztelt Termelők!
Hagyományosan 2018. december 6-án, azaz Miklós napján ismét megrendezésre kerül Kunszentmiklóson az Országos rozé borverseny. A verseny célja a rozé és siller borok,...
Blauburger lett a kőszegi bál bora 18-ban
A 15. volt a borbarát hölgyek szervezte borbálok sorában a szombati. A hivatalos vendéglista alapján kettő híján 140-en mulattak a Jurisics-vár lovagtermében.
A teljes cikk...
A vöröseknél szép a szín, a rozék gyümölcsösek
A hagyományok szerint Márton-napra kiforr az újbor. Sőt, Szent Márton a borok bírája is, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban mindenképpen meg kell...
Jó évjárat a 2018
A szürettel kapcsolatos teendőkkel már végeztek, a must már megforrt, mindenhol bor van a hordókban. Ezek után a pincében folytatják a munkát a borászok....
Kőszegi Advent
Idén is különlegesen gazdag lesz az Advent Kőszeg-hegyalján.
Kőszegen, a középkori Jurisics téren fogadjuk a középkori város Adventjére érkező vendégeket. Mind a négy Advent-vasárnap délután...
Répcementi Borpince
- Csepreg -
"Kezd a napot egy pohár jó borral,
és fejezd be egy pohár még jobbal!"
Borok
Kiváló adottságú, kemény karakterű, finom savtartalmú bor. Jellegzetes citrusos zamatokkal,...
Fanfáros bevonulás a 15. Borbálon
Közel 140 en tisztelegtek Kőszegen a bornak szombaton a Borbarát Hölgyek által szervezett Borbálon.
A fiatal és az idősebb korosztályt egyaránt megmozgatta a szombati rendezvény,...
Flavo Plant
2018 áprilisában az Arravis Kft. Flavo Plant néven engedélyeztetett egy flavonoid tartalmú növénykondicionáló szert. Az engedélyező hatóság a kísérletek során kontakt és azol típusú...
Erzsébet napi rendezvény
A Csepregi Borosgazdák és a Borhölgyek nagy szeretettel és tisztelettel várják a borkedvelő, borszerető vendégeket a 2018. évi újbor bemutatóra november 17-én 18 órakor...
15. Borbál Kőszegen
XV. alkalommal bálozhatnak a Kőszegi Borbarát Hölgyekkel
A Jurisics Vár Lovagtermébe invitálja vendégeit az egyesület 2018. november 10-én. Már hagyomány, hogy a Borkirálynők és a...
Márton napi borbemutató
Márton napja oly régóta a libáról és az újborokról szól. Így van ez Kőszegen is, ahol termelői szinten szeretnék bemutatni az érdeklődőknek a Kőszegi...
Segít a falugazdász!
Kiss Nikoletta (+36 70/400-9348; kiss.nikoletta@nak.hu) 2018. február 1-jétől látja el a falugazdászi feladatokat Kőszeg körzetében: segít az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésben,
segítségnyújtás a gazdálkodók...
Királynapi bortúra
A Kőszegi Borászok legkiválóbb boraikkal fogadják a vendégeket 2018. november 3. -án szombaton 14.00 - 20.00 óráig
Szabad városként a borral való kereskedés is szabad volt!
Vas...
A királynő Kutrovits Andrea lett
Vannak fontos pillanatok. Ezek közé tartozhat az is, amikor Kutrovits Andrea megkapta a kiérdemelt koronát és azt a felhatalmazást, hogy méltó képviselője legyen Kőszegnek,...
A forró nyár és a megváltozott szokások miatt csökkent az eladás
A tavalyi termés jó része is még a pincékben van, miközben idén is rekordtermést szüretelnek a gazdák. Sokan kénytelenek hordókat venni.
https://www.vaol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/koszegi-bor-a-forro-nyar-es-a-megvaltozott-szokasok-miatt-csokkent-az-eladas-2595458/
Új kezdet: Sopron 2.0
Magyarországon a 2000-es évek vége, a 2010-es évek eleje a Soproni borvidék sikereiről és az itt zajló megújulásról szólt. Jól emlékszem, hogy a borértők...
II. Országos Szőlész – Borász Konferencia
Időpont: 2018. október 25.
Helyszín: Szent István Egyetem - Budai Campus, ˝K˝ épület
(1118 Budapest Villányi út 29-43.)
Jelentkezési és fizetési határidő 2018. október 19.
A 2017-ben első...
Fejlesztik a kőszegi szőlőhegyet
A zártkerti területek jobb megközelíthetősége, a hagyományos szőlő- és gyümölcstermelés bemutatása, a zártkerti funkciók, a szőlő- és gyümölcstermelés megtartása a célja annak a pályázatnak,...
Gesztenyés őszköszöntő Cákon
Cákon is köszöntik az őszt 2018-ban. Műemléki pincesor benépesül és sok sok programnak ad helyszínt. Érdemes ellátogatni október 13-14 - én Cákra.
Szombat
13 órakor gyalogtúra...